Most érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak

Hirdetés
Most érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak
Hirdetés

Népszava információi szerint az idősek hiába remélnek évközbeni rendkívüli nyugdíjemelést, már a novemberi is veszélybe került.

/,,Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra, sőt, a novemberire sem lehet mérget venni” – fogalmazott a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő, akit a hétfői kormányszóvivői tájékoztató után kerestek fel\./

Hirdetés

A több százezer taggal rendelkező Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a rendkívül magas inflációra hivatkozva legalább 3 százalékos, nyári korrekciót kért januárig visszamenőleg.

Farkas András szerint lényegében már csak a három hét múlva érkező, július 12-i nyugdíjjal együtt lehetne egy január 1-jére visszamenő korrekciót beiktatni.

Hirdetés
Ha a kormány tervei között ez szerepelnek, a kormányrendeletnek azonban már meg kellett volna jelennie.

A szakértő szerint azonban a korrekció igenis indokolt lenne, hiszen az év első öt hónapjában a nyugdíjas infláció az általánosnál lényegesen magasabb volt, januárban 27,4-, februárban 26,9-, márciusban 26,7-, áprilisban 25,3-, májusban 22,9 százalék, az élelmiszerinfláció pedig még ennél is rosszabb volt.

Hirdetés

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa elnöke szerint is már most egyértelmű, hogy a Orbán-kormány nem fog eleget tenni a kérésüknek, pedig a nyugdíjasok továbbra is jogosnak tartják a novemberit megelőző évközi, legalább 3 százalékos nyugdíjemelést. – olvasható az atv.hu-n.

2023. június 26. (hétfő), 17:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:59
Hirdetés

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar színházi és filmes világ: meghalt Scherer Péter64 éves korában meghalt Scherer Péter, Jászai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:44

Meghalt Scherer Péter

Meghalt Scherer Péter

Meghalt Scherer Péter, az ország egyik legszeretettebb színésze64 éves korában meghalt Scherer Péter színész, rendező,...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:01

Nagy a baj!Dr. Hegedűs Zsolt lesokkolódott amikor rájött milyen állapotban van igazából a magyar egészségügy.

Nagy a baj!Dr. Hegedűs Zsolt lesokkolódott amikor rájött milyen állapotban van igazából a magyar egészségügy.

Drámai képet mutatott az egészségügy állapotáról Hegedűs ZsoltSokkoló számokat tett közzé Hegedűs Zsolt egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 13:45

Szoboszlai Dominik a Real Madridba igazol, Puskás nyomdokaiba léphet

Szoboszlai Dominik a Real Madridba igazol, Puskás nyomdokaiba léphet

Szoboszlai Dominik neve a Real Madrid kapcsán is felmerültSzoboszlai Dominik jelenlegi szerződése 2028-ig szól...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 12:21

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Linczmayer László rendőr alezredesÉletének 55. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 11:39

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 08:37

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

Sulyok Tamás neve az elmúlt hetekben nemcsak a magyar közéletben került újra a figyelem középpontjába, hanem a külföldi...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 07:40

Szofin a 10 éves magyar kislányon ámul a világ: Szofi sorra nyeri a vb-aranyérmeket -Elsírta magát a tehetségkutató zsűrijének értékelése után – Itt a videó a produkcióról gratuláljunk neki sok szívcskével ❤️

Takács Szofi újabb világbajnoki címet szerzettTakács Szofi május 11–17. között Horvátországban, Porečben vett részt a...

Hirdetés
Hirdetés