MOST ÉRKEZETT: Újra bevezetik az idősek vásárlási idősávját EZEKEN a helyeken!! ITT vannak a pontos részletek:

Hirdetés

/Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság ajánlást fogalmazott meg, hogy március 1\-je és 15\-e között vásárlási idősávot vezessenek be a Városi Piacon\./

Hirdetés
Az ajánlás szerint ebben a két hétben, a 12 és 13 óra közötti idősávban csak a 65 év felettiek vásárolhatnának. Ők a saját belátásuk szerint ezen kívüli időben is mehetnének a piacra, azonban a megjelölt egy órát nekik szeretnénk fenttartani – írta Facebook-bejegyzésében a székesfehérvári polgármester.
Hirdetés
A bevételkiesés ellentételezésére a kereskedőknek 10 százalék kedvezményt biztosítanának a bérleti díjból. Cser-Palkovics András azzal indokolja a lépést, hogy „a járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket.”

Ez tehát az első olyan önkormányzat, amely a harmadik hullámban valamilyen formában az idősek vásárlási sávjának alkalmazását választja.

Hirdetés
Az első és a második hullám alatt országosan volt délelőtt egy kétórás vásárlási idősáv, amikor csak a 65 év felettiek lehettek a boltokban, gyógyszertárban, aztán a második hullám alatt, közeledve a karácsonyi bevásárlási időszakhoz, a kormány ezt a vásárlási idősávot eltörölte.forrás: http://www.nemzetihirek.com/2021/03/most-erkezett-ujra-bevezetik-az-idosek.html

2021. március 04. (csütörtök), 18:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15
Hirdetés

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Hirdetés
Hirdetés