Most jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :

Hirdetés

/Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024\-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai\./

Hirdetés
A nyugdíjasok jövőre nyugdíjprémiumra és 13. havi ellátásra is számíthatnak.

A korábbi kormányzati nyilatkozatok, illetve a költségvetés számai alapján a Portfolio kiszámolta, pontosan mennyivel emelkednek meg a nyugdíjak 2024-ben a mostani tervek szerint. A lap felidézi, hogy az inflációt jövőre a kormány 6%-ra várja, ezért az év elején is ekkora emelésben részesülnek a nyugdíjasok.13. havi nyugdíjat jövőre is folyósít a kormány, a kifizetésre a szokásos időpontban, február elején kerülhet sor.

Hirdetés
A több mint 2,5 millió jogosult 13. havi nyugdíjára összesen 449 milliárd forintot fordít az állam.

Mindemellett a nyugdíjasok a jövő év végén nyugdíjprémiumot várhatnak, erre a kormány 20 milliárd forintot különített el. A novemberi ellátás negyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de legfeljebb 4-gyel).

Hirdetés

Így pedig forintra lebontva a következő összegek jönnek ki:

Korábban Banai Péter, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára jelezte azt is, hogy ha az infláció az augusztusi állás szerint túllépi az adott évi nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – januárra visszamenőleg – kiegészítő emelést kell folyósítani.

Hirdetés
Banai Péter Benő aláhúzta: a kormány folyamatosan nyomon követi az infláció alakulását, s ha erre szükség lesz, novemberben, adott esetben még előtte is korrigálja a nyugdíjakat.

2023. december 05. (kedd), 10:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14
Hirdetés

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Hirdetés
Hirdetés