Most jött a felfoghattalan hír Zalatnay Saroltáról

Hirdetés
Most jött a felfoghattalan hír Zalatnay Saroltáról
Hirdetés

Zalatnay Sarolta kénytelen volt elhagyni otthonát a bedőlt devizahitel miatt, ami miatt a bank elvitte a házát. Jelenleg ideiglenesen egy barátjánál él. /Az énekesnő 2006\-ban, szabadulása után költözött tárnoki házába, de a devizahitelből származó, folyamatosan növekvő törlesztőrészletek végül meghaladták anyagi lehetőségeit, és nem tudta tovább fizetni azokat\./

Hirdetés
A 16 évig otthonául szolgáló házat így elvesztette, most lánya társaságában egy barátja szívességéből lakik.

– magyarázta. A hitelmoratórium miatt a kölcsön bedőlése után is maradhatott otthonában, csak idén húsvétkor kellett kiköltözni.

Hirdetés

Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta

– mondta az énekesnő, aki azon gondolkodik, hogy mihez kezd majd, ha a ház tulajdonosa hazatér.

Ő Zalatnay Sarolta ritkán látott lánya - A 30 éves Nikivel együtt szerepeltek.

Zalatnay Sarolta lánya, Niki, akit ritkán láthatunk a nyilvánosság előtt, most édesanyjával együtt szerepelt a TV2 Mokka című műsorában.

Hirdetés
A 30 éves Niki három évet töltött Angliában, ahol egy étterem menedzsereként dolgozott és nagyon szerette az ottani életet. Most azonban úgy döntött, hogy hazaköltözik, hogy rendezni tudják a korábbi nézeteltéréseiket, és új életet kezdjenek együtt édesanyjával. Az anya-lánya kapcsolatukról, valamint a közös terveikről meséltek a műsorban.

- Az alapellentétünk az volt, hogy mennek az évek.

Hirdetés
Mindig azt mondtam, hogy "Niki, több mint húsz évig én voltam felelős érted, most jó lenne, ha fordulna a kocka". Most nagyon boldog vagyok, hogy itt van, hogy nem egyedül vagyok éjszakánként - vallotta be a 71 éves énekesnő.

Képes összeállításunkban megnézheted Zalatnay Sarolta és ritkán látott lánya, a 30 éves Niki fotóit.

 

 

2024. augusztus 11. (vasárnap), 07:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

A világ egyik legjobb mentőbúvárja beszélt a tragédiárólSami Paakkarinen világhírű finn búvár vezette azt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 18:03

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

A Tisza lépne a devizahiteles ügyekbenÚjabb nagy horderejű javaslat került az Országgyűlés elé: a Tisza-frakció két...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 17:21

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

 Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze két héttel a halála előtt készült. A felvétel különösen...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:36

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes egyik első látványos házelnöki döntése rövid idő alatt nagy visszhangot váltott ki. Az Országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:10

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának eddigi legdurvább fejezete! Videón, mi történne, ha a főszereplők tükörbe...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:45

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptakTávozott vezető pozíciójából Deutsch-Lazsányi...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:32

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott  a bébi Megszületett Horváth Csenge...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:15

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Lesivideó készült Németh BalázsrólLesivideó készült Németh Balázsról, a Fidesz-frakcióban ülő egykori híradósról, aki...

Hirdetés
Hirdetés