Most jött a hír! OLYAT jelentettek be a koronavírus vakcináról, hogy ezek meglepődnék ha lenne, olyan ember aki….

Hirdetés
Most jött a hír! OLYAT jelentettek be a koronavírus vakcináról, hogy ezek meglepődnék ha lenne, olyan ember aki….
Hirdetés

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa megerősítette, nagyon sok oltóanyag hatékonysága meghaladja a 90 százalékot, ami azt jelenti, hogy

a beoltottak biztosan nem lesznek betegek, nem kerülnek kórházba a koronavírus miatt.

/Az orosz oltóanyagot tömegesen használják Oroszországban és nagyon sok országban hozzáférhetővé teszik az önkénteseken történő tesztelésre, Kínában többféle oltóanyagot tesztelnek, köztük egy olyan aránylag egyszerű vakcinát, amely az influenza elleni védőoltásra emlékeztet, a hatékonysága pedig több mint 80 százalék – fejtette ki\./

Hirdetés

Szlávik János rendkívül izgalmasnak nevezte az RNS-típusú nyugati oltóanyagokat, amelyek egyértelműen hatékonyak és biztonságosak, egyetlen hibájuk csupán, hogy nagyon hideg körülmények között kell tárolni azokat.

Hirdetés

A főorvos aláhúzta, a járvány elleni védekezésben a szakemberekkel, tudósokkal szembeni bizalom a legfontosabb, és ennek a bizalomnak az oltóanyagokra is ki kell terjednie.

Hangsúlyozta, amennyiben az emberek továbbra is betartják a szigorú korlátozásokat, akkor remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a fertőzöttek száma,

a jelenlegi helyzet azonban nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre.

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa ezért arra kérte a családokat, hogy lehetőleg magukban ünnepeljenek az év végén.

Hirdetés
Sokféle, koronavírussal szembeni védőoltás jár már a kutatások végső stádiumában, így a közeljövőben Magyarországon is legalább négy-ötféle vakcina áll majd a lakosság rendelkezésére – közölte a főorvos.

Szlávik János hangsúlyozta, a legújabb hírek rendkívül biztatóak a vakcinákról, több országban már megkezdődött az oltás és ez a folyamat a közeljövőben Magyarországon is elindulhat. A főorvos elképzelhetőnek nevezte, hogy valamilyen vakcina kisebb adagban még idén érkezik az országba, nagyobb mennyiség a jövő év elejére várható.

Hirdetés

Kiemelte, a vakcinák mindegyike szigorú engedélyeztetési fázisokon esett át, amelyek igazolták biztonságosságukat.

Szlávik János leszögezte: egyáltalán nem igaz az oltástagadók azon állítása, amely szerint a vakcinák egy fajtája beavatkozik az emberi szervezet génállományába, hiszen az úgynevezett RNS-típusú oltások nem jutnak be a sejtmagba, ahol az emberek genetikai információ tárolódnak.

Hirdetés

2020. december 14. (hétfő), 11:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17
Hirdetés

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Hirdetés
Hirdetés