Most tényleg komoly BAJ VAN! Ha 1964 és 1984 között született akkor elkezdhet komolyan aggódni!

Hirdetés
Most tényleg komoly BAJ VAN! Ha 1964 és 1984 között született akkor elkezdhet komolyan aggódni!
Hirdetés

Ha 1964-1984 között születtél, akkor izgulhatsz!

A 30-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. /90\-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni\./

Hirdetés
Ez a jelenlegi helyzet.

A média mindeközben azzal riogat minket, hogy mikor mi nyugdíjasak leszünk, akkor már nyugdíj sem lesz, vagy annyira alacsony összegű lesz a nyugdíj, hogy az nem fedezi majd a megélhetéseinket.

Hirdetés
Nem véletlen, hogy bevezették Magyarországon a szülőtartás jogi fogalmát. (A szülők igényt tarthatnak arra, hogy ha kevés – az ellátásukat nem fedező mértékű – a nyugdíjas járadékuk, akkor a gyereket pereljék annak kiegészítésére.)

Itt meg tudod nézni élőben, ahogy ketyeg életed órája.Kinek higgyünk?

Mi a matematikában hiszünk. Ezért a SzámoldKi.hu portál szakértő csapatának segítségével elkészítettünk az Ön számára néhány olyan egyszerű kalkulátort, amely rávilágíthat erre a problémakörre.

Hirdetés
Ön csak számol, és a következtetések levonását is Önre bízzuk.Mikor leszek nyugdíjas?NYUGDÍJ KORHATÁR IDŐPONTJA KALKULÁTORMikor mehetek majd nyugdíjba? Már Te is várod a nyugodtnak hitt nyugdíjas éveket? Számolod az éveket, hónapokat? Nyugdíjkorhatár Magyarországon: kalkulátorunk segítségével megtudhatod, hogy a hatályos jogszabályok szerint mikor mehetsz nyugdíjba.Itt találod >>> mikor mehetek nyugdíjbaForrás : https://szamoldki.huHa tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

2020. április 02. (csütörtök), 12:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Hirdetés
Hirdetés