Nagyon sokat szenvedett és halt meg - Összeomlott a gyásztól Deák Bill Gyula:

Hirdetés
Nagyon sokat szenvedett és halt meg - Összeomlott a gyásztól Deák Bill Gyula:
Hirdetés

Deák Bill Gyula (71) számára most az élet a legbúsabb blues! /A legfeketébb hangú magyar énekes nehezen tér napirendre szeretett húga, Rózsa halála felett, akit néhány hónapja, még a koronavírus okozta karantén előtt veszített el\./

Hirdetés
 – Aznap este fellépésem volt a Barba Negrában. Nagyon vártam, de életem legnehezebb koncertje lett belőle. Telt ház várt, több mint ezren jöttek el, és minden lelki erőmet össze kellett szednem, hogy a közönség ne érezze, min megyek keresztül.

A szeretetük felemelt, és az is segített, hogy nem vidám műfaj a blues, de Rózsa halála nagyon megérintett.

Hirdetés
 Most is alig tudom elhinni, hogy nincs többé. Még javában élhetne – sóhajtott a magyar blueskirály, aki testvére válása után anyagilag is támogatta magányos, visszavonultan éldegélő húgát.

(Ez is érdekelheti: Életmódot váltott Deák Bill Gyula: így éli most a mindennapjait)

– Rózsát nagyon lesújtotta, amikor három éve a diagnózissal szembesült. A méhét támadta meg a gyilkos kór, és sikerrel műtötte meg egy orvos ismerősöm, de utána még sokat szenvedett.

Hirdetés
Megszakadt a szívem érte, de nem tudtam, mitévő legyek, főleg amikor kezdtem észrevenni, hogy az életkedve is fogyatkozott. Ennek tudtam be, hogy nem vette elég komolyan a kemoterápiát. László öcsémmel tartottuk benne a lelket, de feladta. Nem bírta tovább – mondta Bill, és hozzátette, azóta öccsével is szorosabb a kapcsolata. – Őt is segítem, amiben tudom. Négyen voltunk testvérek, mára ketten maradtunk.
Hirdetés

2020. augusztus 24. (hétfő), 20:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57
Hirdetés

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Újabb jelentős drágulás jön a kutakon: a benzin és a dízel ára is megugrikÚjabb kellemetlen hír érkezett az autósok...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 08:18

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

Élő adásban köpték le Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron – így reagált a miniszterelnökÉlő közvetítés közben történt...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 07:05

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

MEGINGOTT ORBÁN FUTBALLBIRODALMA? Sorra tűnnek el a támogatók FelcsútrólÚjabb figyelmeztető jel érkezett Felcsútról:...

Hirdetés
Hirdetés