Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak. Én nem erre neveltem őket

Hirdetés
Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak. Én nem erre neveltem őket
Hirdetés

Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak. Én nem erre neveltem őket

Van két gyermekem, egy fiam és egy lányom, mindig segítettem őket az egyetemi évek alatt. /Amikor házat vettek, a férjemmel mi is besegítettünk és mindig számíthattak ránk, amikor pénzre volt szükségük\./
Hirdetés

Ma már egyedül élek, megöregedtem. A férjem öt éve meghalt, kicsi a nyugdíjam, csak a legszükségesebb dolgokat tudom megengedni magamnak. Minden megtakarított pénzünket a gyerekeinknek adtuk, amikor szükségük volt rá.

Hirdetés
A gyerekeim tudják milyen helyzetben vagyok, de nem segítenek.

Egyszer próbáltam elmondani nekik azt, hogy szükségem lenne a segítségükre, de mind a két gyermekem úgy reagált erre mintha nem értenék mit is akarok.

Mind a két gyermekem elég jó anyagi körülmények között él, minden évben nyaralni mennek drága, külföldi helyekre. A lányom minden hónapban új ruhát vesz magának, az unokámnak pedig több a zsebpénze mint a nyugdíjam.

Hirdetés

A fiamék pénzügyi helyzete is jó, de a menyem nagyon takarékoskodó. Amikor a szomszédasszonyom azt meséli nekem, hogy a gyerekei anyagilag segítik őt, vagy ételt hoznak neki akkor nagyon rosszul és kellemetlenül érzem magam, mert én is segítettem a gyerekeimet.

A mi szüleink nagyon sokszor segítettek rajtunk, de mi mindig megköszöntük, ahányszor csak volt rá alkalmunk. Szeretnék a lányomhoz költözni egy vagy két évre, addig kiadnám a lakásomat albérlőknek, így tudnék spórolni egy kis pénzt.

Hirdetés

Nem merem elmondani a lányomnak, pedig szép nagy lakásuk van, nekem is lenne helyem náluk. Nem tudom, hogyan boldogulnak a nyugdíjas társaim, én is elég spórolós vagyok, de nekem nem sikerül. A férjem még nyugdíjas korában is dolgozott, de ahelyett, hogy magunknak tettünk volna félre, inkább odaadtuk a gyerekeknek azt a pénzt, mert akkor szükségük volt rá, most pedig ez a köszönet a részükről.

Hirdetés

(Tudásfája)

2021. július 31. (szombat), 17:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13
Hirdetés

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Hirdetés