Összeomlott LL Junior volt párja, Csilla!Megszületett a vádítélet LL Junior kisfiának halála ügyében

Hirdetés
Összeomlott LL Junior volt párja, Csilla!Megszületett a vádítélet LL Junior kisfiának halála ügyében
Hirdetés

A BRFK befejezte a nyomozást. Közleményükben kiemelték, hogy az ügy iratait L.L. Junior volt élettársával szemben vádemelési javaslattal átadták az ügyészség részére.

 

Gondatlan emberöléssel vádolják L.L. Junior volt élettársát, elgázolt kisfiuk édesanyját, Hopp Csillát! /A rendőrség a közleményében felidézte a baleset részleteit is\: egy autó még 2019\./

Hirdetés
augusztus 31-én 18 órakor Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél elütött egy gyermeket.
Hirdetés
 

A 3 éves kisfiú az édesanyjával és annak barátaival sétált, amikor a tilos jelzés ellenére átszaladt a zebrán.

Az autó ekkor ütötte el. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – írja a Police.hu.

A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet, tanúkat hallgattak ki, bizonyítási kísérlet keretében rekonstruálták a baleset körülményeit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát.

Hirdetés
A Közlekedésrendészeti Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a nővel szemben vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészség részére.

2021. július 31. (szombat), 17:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13
Hirdetés

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Hirdetés