Nem bírta ki sírás nélkül, amikor rájött, mit tett vele a saját anyja

Hirdetés
Nem bírta ki sírás nélkül, amikor rájött, mit tett vele a saját anyja
Hirdetés

Kemény dolgok voltak ezek egy kisgyermek számára.

Egyszer, ha a gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, neki is elmondom majd, amit anyám tett velem… amit tőle tanultam.

Elmondom, mit, miért tettem, mint szülő. Így fogom kezdeni:

„Annyira szerettelek, hogy:

– mindig megkérdeztem, mikor és kivel mész el, és mikor jössz haza;

– megálltam, hogy az új kerékpárodra spórolj, annak ellenére, hogy egyszerűen megvehettem volna neked,

– hagytam, magadtól jöjj rá, az új legjobb barátod nem is olyan tökéletes;

– megbüntettelek azzal, hogy kitakarítsd a szobádat, s ezzel tölts el 2 órát annak ellenére, hogy én 15 perc alatt elvégeztem volna;

– hagytam, lásd haragomat, könnyeimet, hogy megértsd, én sem vagyok tökéletes;

/– nem vállaltam magamra a felelősséget tetteidért, még akkor sem, ha később a büntetés kemény volt, s nekem majd megszakadt a szívem\./

Hirdetés

De legalább annyira szerettelek, hogy nem véltem nemet mondani, még ha tudtam is, nem értesz meg, és lehet talán egy kis időre ezért meg is gyűlölsz.

Hirdetés

Ezek voltak számomra a legnagyobb kihívások.

Hirdetés

És ma meg vagyok elégedve, mert a kihívásokat legyőztem. És legyőzted te is.

Egyszer majd, ha a gyerekeid nagyok lesznek arra, hogy megértsék szüleik cselekedeteit, ezt mondod nekik: „Édesanyád nem rossz, mikor gondoskodik rólad.”

Én már tudom, az anyukám volt a világon a legjobb, annak ellenére, hogy akkor épp az ellenkezőjét gondoltam.

Hirdetés

Míg a többi gyerek reggelire is ehetett cukorkát, nekem gyümölcsöt, zöldséget kellett, meg pirítóst, meg tojást. Míg a többiek limonádét ihattak ebédre és édességeket ehettek, nekem levest, húst, salátát kellett ennem. És légy nyugodt, a vacsoránk is más volt, és én mindig azt hittem, csak azért, mert nem szeret, nem akar adni.

Anyukámnak mindig tudnia kellett, hol és kivel töltöm a szabadidőmet. Tudnia kellett, kik a barátaim és mit csinálunk együtt.

Hirdetés
Akkor azt gondoltam, ez rosszabb, mint a börtönben. Még dolgoznunk is kellett, edényt elmosni, eltörölni, felmosni, megetetni a kutyát. Akkor arra gondoltam, anya miatt kimaradok rengeteg élményből, amit a többiek átélhettek. Mindig azt akarta, hogy csak az igazat mondjam. Néha még a gondolataimat is tudta olvasni. Nagyon idegesítő volt. Még arra is ügyelt, hogy mossak fogat, mosakodjak és tanuljak.
Hirdetés
Néha már az járt az eszemben, el kellene szökni otthonról. Még azt sem szerette, ha mezítláb járok otthon.

Ma már saját családom van, jól nevelt vagyok és tisztelem az embereket, anyának sikerült bennem tartania a becsületet, a toleranciát, a veszély megérzését és elkerülését. Annak ellenére, hogy gyermekeim is néha biztos olyanokat fognak rólam gondolni, mint én régen az édesanyámról, tudom, a leghelyesebb útra vezetett, s nekem is ezt kell tennem.

Hirdetés
Megértettem, hogy a nevelés nagy szeretetben, felelősséggel lehet csak gyermekeim boldogságára.

Igen, nagyon sok olyan édesanyára lenne szükség, amilyen az enyém…”

2019. november 02. (szombat), 22:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10
Hirdetés

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:36

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

A vádhatóság szerint már nem csak politikai botrányról van szóAz NKA-ügy 2026. június 24-én újabb, minden korábbinál...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:35

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:33

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Diplomáciai földrengés indult el a KülügyminisztériumbanOrbán Anita külügyminiszter pénteki bejelentése után...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 08:15

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:42

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy siófoki lakókocsis kifőzdébe sült keszeget enni. Gondoltuk, eszünk egy jót,...

Hirdetés
Hirdetés