Nem dolgozzák magukat halálra a parlamentben a kormány tagjai – felmérés

Hirdetés
Nem dolgozzák magukat halálra a parlamentben a kormány tagjai – felmérés
Hirdetés

A Képviselőfigyelő rendszeresen elemzi a parlamenti honatyák aktivitását. A legfrissebb kutatásból kiderül, hogy

Lázár János a kormány legaktívabb tagja a Parlamentben.

/Dicséretet azonban messze nem érdemel, hiszen Lázár egyáltalán nem nevezhető aktív országgyűlési képviselőnek, de a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az Országgyűlésben így is jelentősen több parlamenti tevékenység kötődik, mint az összes többi kormánytaghoz\./

Hirdetés

Lázár lenyomta Orbánt

2014 óta a kormány részéről Lázár János szólalt fel a legtöbbször.

Hirdetés
E tekintetben Orbán Viktor a második helyre szorult. A dobogóra még Rogán Antal fér fel. A legkevesebb alkalommal felszólaló miniszterek képzeletbeli dobogóján Seszták Miklós, Semjén Zsolt és Balog Zoltán szerepel.
Hirdetés
 

A Képviselőfigyelő szerint általánosságban megállapítható, hogy a képviselői mandátummal rendelkező miniszterek aktivitási rátái a leggyengébbek közé tartoznak. Ez viszont nem a feladatok hanyagolásából ered, hanem éppen a kormányzati státuszból, és az abból eredő egyéb kötelezettségekből.

Jól látszik, hogy a hatalmi ágak elválasztásának hiánya egy sajátos helyzetet teremt: a kormányzat képviselői úgy foglalnak helyet a törvényhozásban, hogy első pillanattól fogva egyértelmű, hogy a képviselői munkát kénytelenek lesznek hanyagolni

Hirdetés

- összegez az elemzés.

Forrás: propeller.hu

2016. május 08. (vasárnap), 23:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 19:47
Hirdetés

Unger Anna robbantotta a bombát: Megvan az első ügy, indul a nyomozás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Unger Anna robbantotta a bombát: Megvan az első ügy, indul a nyomozás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Unger Anna robbantotta a hírt: már megvan az első ügy, szeptember végén indulhat a nyomozás!Már kiválasztották az első...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 17:04

30 éve vártak erre a nyugdíjasok: Hegedűs miniszter bejelentése mindent megváltoztathat! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

30 éve vártak erre a nyugdíjasok: Hegedűs miniszter bejelentése mindent megváltoztathat! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Történelmi fordulat jöhet: Hegedűs bejelentette, mikor érhet véget a nyugdíjasok hosszú várakozásaElkészült a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 12:54

Nincs több menekvés: Orbánék rémálma most valósággá válik! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nincs több menekvés: Orbánék rémálma most valósággá válik! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött Orbánék rémálma: több oldalról eredhetnek az eltűnt közpénzek nyomába!Nem Unger Anna személye a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 08:50

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik Szijjártó! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik Szijjártó! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Robbant a 300 milliárdos ügy: Orbán Anita feljelentést tett a Szijjártó-korszak beszerzései miatt!Feljelentés lett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 07:39

Forsthoffer Ágnes nem hallgatott tovább: Megnevezte a felelősöket! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Forsthoffer Ágnes nem hallgatott tovább: Megnevezte a felelősöket! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Forsthoffer Ágnes kitálalt: hamarosan kiderülhet, kik felelnek a 20 milliárdos MNB-ügyért!Forsthoffer Ágnes keményen...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 06:16

Padlóra küldte Kövér Lászlót Unger Anna:kegyetlenül visszanyalt a fagyi! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Padlóra küldte Kövér Lászlót Unger Anna:kegyetlenül visszanyalt a fagyi! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kövér Lászlót utolérte a saját mondata: Unger Anna kegyetlenül egymás mellé tette a régit és a mostanitUnger Anna...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 05:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Józsefváros: elhunyt dr. Balázs Anna, az autizmusellátás magyarországi úttörőjeElhunyt dr. Balázs Anna...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 29. (szombat), 20:03

Óriási balhé lett a Magyar Péter döntése elleni tüntetésen

Óriási balhé lett a Magyar Péter döntése elleni tüntetésen

Elszabadultak az indulatok a Kossuth téren: rendőrök avatkoztak közbe Magyar Péter döntése elleni tüntetésenEgészen...

Hirdetés
Hirdetés