Nyugdíjasok figyelem!Jó hírt kapott több millió magyar nyugdíjas:

Hirdetés
Nyugdíjasok figyelem!Jó hírt kapott több millió magyar nyugdíjas:
Hirdetés

Az augusztusi inflációs adatokból kiindulva a Bankmonitor úgy számolt: akár 3,5%-os évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben. /A Világgazdaság értesülése szerint a szerdai kormányülésen Virág Barnabás, az MNB alelnöke is ott volt, és "könnyen lehet, hogy a jegybank szeptemberi inflációs jelentésének sarokszámait ismertethette\./

Hirdetés
"

„Ezek az előzetes becslések persze nem kötik a kormányzatot, de

feltehetően a legalább 2,4 százalékos, legfeljebb 3,6 százalékos nyugdíjemelési korrekcióra számítani lehet,

ezt követeli a nyugdíjasok védelmét minden lehetséges alkalommal hangsúlyozó kormányzati kommunikáció hitelességének megőrzése is” - írta Farkas András.

A szakértő szerint a jelenlegi 208.500 forintos átlagnyugdíj 2,4 százalékos emelés esetén 213.500 forintra, 3,6 százalékos emelés esetén pedig 216.

Hirdetés
000 forintra nőne. Az emelt összegű novemberi nyugdíj mellé

egyösszegben kifizetnek 11 havi különbözetet is az év első tíz hónapjára és a 13. havi nyugdíjra. Ez 2,4 százalékos emelés esetén 55.000 forint, 3,6 százalékos emelés esetén 82.500 forint lenne.

A kisebb mértékű emelés körülbelül 132 milliárd forintos, a nagyobb emelés pedig körülbelül 198 milliárd forintos pótlólagos költségvetési fedezetet igényel

Hirdetés

2023. szeptember 22. (péntek), 08:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26
Hirdetés

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Hirdetés
Hirdetés