Nyugdíjemelés 2023:Lessz aki 200.000 forintal kap több nyugdíjat!Ők lesznek azok

Hirdetés
Nyugdíjemelés 2023:Lessz aki 200.000 forintal kap több nyugdíjat!Ők lesznek azok
Hirdetés

Nyugdíjemelés 2023:Lessz aki 200.000 forintal kap több nyugdíjat!Ők lesznek azok

A KSH ma reggeli közleménye olyan adatokat tartalmazott, amelyek sokak számára fontosak voltak. /A fogyasztói árindex augusztusban 16,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, de ami még lényegesebb\: az év első nyolc hónapjában 2023\-ban 22 százalékos volt az árak átlagos emelkedése\./

Hirdetés
A nyugdíjas infláció augusztusban 17,2 százalékra ugrott, az év első 8 hónapjában pedig 23,3 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszakot. Ez azt jelentheti, hogy ha idén is a szokásos módon növelnék a nyugdíjakat, akkor ez alapján a mutató alapján 8,3 százalékos emelésre számíthatna közel 2 millió magyar öregségi nyugdíjas.
Hirdetés
Az átlagos nyugdíj összege így akár 227 ezer forintra növekedhetne.

Az év elején 15 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre a kormány, de már év közben is látszott, hogy az éves drágulás ezt jelentősen meghaladhatja. Nagy Márton nemrég 17-17,5 százalékos éves inflációt jósolt, a nyugdíjasok pedig ígéretet kaptak: ha az év eleji emelésnél nagyobb lesz az éves várható infláció, akkor ezt novemberben kompenzálják.

Hirdetés
Ez nem csak a kormány döntésétől függ, mert a nyugdíjtörvény kimondja, hogy ilyenkor kárpótolni kell a nyugdíjasokat. A mai adatok alapján a Pénzcentrum úgy számol, hogy novemberben 8,3 százalékos emelés is jöhetne, de az év végéig még csökkenhet az infláció. Visszamenőleges nyugdíjkorrekció is várható.

 Ha és amennyiben a korábbi évekhez hasonlóan és a törvény által előírt módon kapják meg a nyugdíjasok a novemberi emelést, akkor az a 2023-as év január–augusztus időszakában mért inflációs adat alapján készült becslés szerint történik meg.

Hirdetés
Fontos tehát, hogy nem az augusztusi adat, hanem az év első nyolc hónapjára vonatkozó adat az alapja a számításnak. A KSH mai közlése szerint pedig 2023. január–augusztusban az összes háztartást figyelembe véve a fogyasztói árak átlagosan 22, a nyugdíjas háztartások körében 23,3 százalékkal nőttek. (Mivel a nyugdíjas infláció és általános fogyasztói árindex általában eltér, ilyenkor a törvény szerint a magasabb adatot kell figyelembe venni.) Ez alapján tehát

a nyugdíjasok akár további 8,3 százalékos emelésre, az év eleji és évközi emeléssel együtt összesen 23,3 százalékos emelésre jogosultak idén.

Hirdetés

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy bár a korábbi években a novemberi nyugdíjemelés mértéke nagyban függött a január–augusztus időszakban mért inflációtól, akkor nem volt ilyen rekord mértékű drágulás. Idén egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint elsősorban ez az adat lesz a meghatározó a novemberi nyugdíjkorrekció kapcsán! A várható éves infláció ugyanis ennél jelentősen - tized százalékpontokban mérve - alacsonyabb lehet mostani tudásunk szerint.

Hirdetés

2023. szeptember 09. (szombat), 09:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Hirdetés