Ők az igazi házisárkányok: ezzel a három csillagjeggyel a legnehezebb együtt élni

Hirdetés
Ők az igazi házisárkányok: ezzel a három csillagjeggyel a legnehezebb együtt élni
Hirdetés
Személyiségünket sok dolog befolyásolja. /Egyes személyiségjegyeinket a szüleinktől örököljük, másokat az évek során öltünk magunkra, az asztrológusk szerint azonban csillagjegyeink vannak a legnagyobb befolyással stílusunkra\./
Hirdetés
Ennek a három jegynek a szülötte például valódi házisárkánnyá válhat egy házasságban!

Vannak olyan csillagjegyek, akik annyira tökéletesek egymásnak, hogy a felek már az első találkozáskor úgy érezhetik, egymásnak teremtették őket. Vannak azonban olyanok is, akik hiába tesznek meg mindent azért, hogy kapcsolatuk működőképes legyen, egyszerűen csak egymás agyára mennek. Fontos már az elején megjegyezni, hogy minden kapcsolatban vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, így hiába vagyunk elsőre tökéletesek egymásnak, azon hogy sokáig így is maradjon nekünk is dolgoznunk kell, hiszen mindenkinek vannak hibái.

Hirdetés
Ezzel a három csillagjeggyel azonban a legnehezebb együtt élni!

Bak

A bakoknál mindig az a legfontosabb, hogy az övék legyen az utolsó szó. Akár vitás helyzetről beszélünk, akár a függönyök színéről, addig hajtja a magáét, amíg partnere végül be nem adja neki a derekát. Ebben segít neki kiemelkedő intelligenciája is, amit párjában is keres, akitől ugyanakkor elvárja, hogy mindenben alkalmazkodjon hozzá és szó szerint egy istennőként kezelje. Sokszor hagyja, hogy célja elérése érdekében elszaladjon vele a ló és még az sem érdekli, ha végül szavaival komolyan megsérti partnerét.

Hirdetés

Kép: gettyimages.com
Hirdetés

Nyilas

Szereti ő hordani a nadrágot a kapcsolatban, ha pedig nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, három másodperc alatt dühbe gurul és nem is egyszerű lenyugtatni.

Hirdetés
Nem túl szerencsés, hogy hirtelen természete mellé a Nyilasok még igen féltékeny típusok is. Egy teljesen ártalmatlan, de kétértelmű elszólás, egy vidám közös fotó, vagy a közösségi médián még mindig követett exbarátnő is elég hozzá, hogy teljesen kiakadjanak. Aki végül úgy dönt, hogy képes kitartani mellette azonban a világ legszerencsésebb emberének mondhatja magát, párja mellett ugyanis soha nem fog unatkozni.

Hirdetés
Kép: gettyimages.com
Hirdetés

Skorpió

Nem elég, hogy igen tüzes temperamentummal rendelkeznek, ha párválasztásról van szó, akkor nagyon válogatósnak is bizonyulhatnak. Képtelenek elviselni, ha partnerüktől nem kapják meg az általuk elvárt tiszteletet és valódi házisárkánnyá változnak. Ilyenkor bármit képesek megtenni azért, hogy sérelmükért visszavágjanak az illetőnek, támadásuk pedig a jegy nevét kölcsönző állatéhoz hasonlóan a semmiből érkezhetnek és igen fájdalmasak. A Skorpiók ugyanakkor tisztelik azt a hétköznapi elvet, hogy úgy bánok veled, ahogy elvárnám, ahogy mások bánjanak velem, így ok nélkül soha nem támadnak be senkit.

Forrás: Napjaink

2019. november 01. (péntek), 17:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Hirdetés