Orbán bejelentette: kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon

Hirdetés
Orbán bejelentette: kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon
Hirdetés

Szokásos pénteki rádióinterjúját adta Orbán Viktor, ahol a miniszterelnök először arról beszélt, hogy az Operatív Törzs reggel is ülésezett. /Rendeletet hoztak arról, hogy kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére\./

Hirdetés

A korlátozás március 28-a és április 11-e között lesz érvényben.

Ebbe az időben az otthonokat csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása miatt lehet elhagyni, de a korlátozás Orbán szerint arányos és szükséges, megfelel a külföldi mintáknak.

Hirdetés
Hozzátette, a szociális távolság (másfél méter) megtartásával az egészségügyi sétát lehetővé tették, de bekerült egy olyan korlátozás is, hogy az idősek és a fiatalok külön idősávban mehetnek boltba.

Orbán a döntéstől azt várja, a kontaktusok száma lecsökken, így a járvány terjedési sebessége is. A magánéletet tiszteletben kell tartani, mondta, de folyamatos kérdőívezéssel monitorozzák, hogy mit gondolnak a magyarok az eddig meghozott intézkedésekről.

Egytizedére esett a kontaktusok, a kijárási korlátozásnak pedig most volt itt az ideje – mondta.

Hirdetés

A gyermekeket továbbra is be lehet vinni kis csoportokba, akik otthon nem tudják ellátni, ahogy az óvodákat sem zárták be, ugyanilyen céllal. A szabadba is ki lehet menni, mondta el újra a kormányfő. Hozzátette, a rendőröknek nem kikényszeríteni kell a szabályokat, hanem segíteni, hogy betartsák, együtt kell működniük az emberekkel.

"Szanckiók lesznek? Igen. Szabálysértés, ha valaki megszegi a korlátozást, helyszíni bírságolás lehet, a minimumtétele ennek 5000 forint" - mondta Orbán.

Hirdetés

A miniszterelnök erről a közösségi oldalán is megosztott egy videót.

2020. március 27. (péntek), 08:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:15
Hirdetés

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben1. Hétfőn...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 15:15

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

Lehullt a lepel: kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán ViktorOrbán Viktor a választási vereség után nemcsak a...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:31

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeirőlFelülvizsgálat jöhet az...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:04

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekrőlNyomozás indult a feltételezett vagyonmenekítések...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:50

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Van egy támogatás Magyarországon, amelyet szinte minden gyermekes család ismer, mégis hosszú évek óta egyre kevesebbet...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:17

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 12:44

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 12:26

Tanács Zoltán lehet a TISZA technológiai miniszterjelöltje

Tanács Zoltán lehet a TISZA technológiai miniszterjelöltje

Magyar Péter újabb nevet jelentett be leendő kormányzati csapatából: Tanács Zoltánt kérte fel a Tudományos és...

Hirdetés
Hirdetés