Orbán ezt üzente a fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem

Hirdetés
Orbán ezt üzente a fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem
Hirdetés

Orbán ezt üzente a  fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem.

/A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem \- hangsúlyozta a miniszterelnök a XV\./
Hirdetés
Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: "a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással" nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt.

Hirdetés

Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.

Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb - mondta a kormányfő.

Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a

"munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon". 

Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát - fogalmazott.

Hirdetés
Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.

Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még "alig ocsúdtunk fel" a koronavírus-járványból, máris "megkaptuk a nyakunkba" a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy "kárhoztatnánk a körülményeket", inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy "akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.

Hirdetés
"

"Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra"

- mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában.

A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian "a ti munkátokra számítanak". Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, "amelyek benneteket alkalmaznak", támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást - sorolta.

Hirdetés

Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában.

"Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem"

Hirdetés

- tette hozzá.

A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény "nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül". A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben - vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-27. között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.

2022. április 25. (hétfő), 22:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 18:15
Hirdetés

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️A HungaroMet a heves időjárási...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 11:50

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Nem lesz tűzijáték augusztus 20-án Cegléden – biztonsági és technikai okok miatt marad el az ünnepi látványosságAz...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:26

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Lehet, hogy estére már nem lesz ivóvíz Gödöllőn – Vészhelyzet alakulhat ki a Pest vármegyei városbanA forróság nemcsak...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:12

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Figyelmeztető előrejelzés: Heves zivatarokra és kánikulára számíthatunk július 7-én – veszélyes időjárás tombolhat az...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:55

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

? Friss közlekedési hírek – balesetek, torlódások, útlezárások 2025. július 7-én, hétfő reggel 8:28-korA hétfő reggelek...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:28

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Turcsányi Erzsébet, a Budapest Bábszínház ikonikus bábművészeÉletének 86. évében távozott a magyar bábjátszás...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 05:18

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Nyolc magyar diák sérült meg a szabadkai buszbalesetben – már úton vannak hazafelé Nyolc magyar diák sérült meg...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 19:26

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️Ahogy a nyár közepéhez...

Hirdetés
Hirdetés