Orbán: Minden magyar család 181 ezer forintig támogatást kap a kormánytól az energiaszámlákra!

Hirdetés
Orbán: Minden magyar család 181 ezer forintig támogatást kap a kormánytól az energiaszámlákra!
Hirdetés

Kormány tervei között szerepel, hogy 30 éves korig szja-mentességet kaphatnak azok, akik 30 éves korukig vállalnak egy gyermeket - többek között erről is beszélt Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában. /A kormányfő közölte, hogy ha a brüsszeli szankciós politika véget ér, akkor az infláció is csökkenni fog\./

Hirdetés
 

Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában Kálmán Olgának (DK) azt válaszolta, hogy az élelmiszerár-emelkedésnek akkor lesz vége, ha vége lesz a szankcióknak. "Ön egy olyan párt képviselője, amelynek kormányzása alatt 1,1 millió deviza-jelzáloghitel volt, ezek tönkretették az embereket. Óvatosabban rója fel a forint gyengeségét a kormánynak, mert ez a kormány takarította el ezt a devizaadós-válságot".

Hirdetés
A kormányfő rámutatott arra is, hogy a dollár erősödése miatt gyengül a forint.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét.

2002-2010 között volt lehetőségük vezetni az országot, akkor napsütésben tehették ezt, és jól le is égtek.

Önök továbbra is maradjanak az árnyékban - javasolta Orbán Viktor a DK-s képviselőnek. 

 

Minden magyar család 181 ezer forintig megkapja a támogatást

 

Orbán Viktor Molnár Zsoltnak (MSZP) azt válaszolta a villamosenergia-árakkal kapcsolatban, hogy a baloldal támogassa a Paks1 üzemidő-hosszabbítását és Paks2 megépítését.

Hirdetés

A Paks1 által termelt áramot azért nem tudjuk önköltségen adni, mert nem csak a háztartásokat szolgálja ki. Ha megépül Paks2, akkor lehet önköltségen adni az áramot. Minden magyar család 181 ezer forintos mértékig megkapja a támogatást a kormánytól havi szinten az energiaszámlákon keresztül - tette hozzá.

Ha a szankciók megszűnnek, akkor visszatérhetünk a korábbi magasabb szintre is a támogatásokat illetően. 

Orbán Viktor újabb családpolitikai lépésekről beszéltFORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Orbán Viktor Lukács Lászlónak (Jobbik) azt válaszolta, hogy a magyar vállalkozásoknak három eszközzel segít a kormány: indul egy 200 milliárdos vállalkozástámogatási program az energiaszámlák kifizetésére és beruházások támogatására.

Hirdetés
Ezek a vállalkozások energiaintenzívek kellenek, hogy legyenek, és a termelőszektorban kellenek, hogy legyenek - tette hozzá. A kormányfő kiemelte, hogy lesz gyármentő program, itt egyénileg tárgyalnak majd a cégekkel.

 

Harmadrészben munkavédelmi akcióterv indul, ha arra szükség lesz. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Covid óta 2040 milliárd forint támogatás ment a vállalatoknak, és ebből 1600 milliárd a kkv-knak.

Még el sem indult a program, és utána lehet véleményt mondani, hogy segítséget jelentett-e a kicsiknek, vagy pedig nem. 

 

Orbán Viktor: Brüsszel miatt nem lehetett ilyen szerződést kötni

Orbán Viktor Tordai Bencének (Párbeszéd) azt válaszolta:

Magyarország érdeke, hogy fix áras szerződést kössünk, de az Unió miatt nem lehet ilyen szerződést kötni.

Hirdetés
A rotterdami tőzsdei árakhoz kell kötni a hosszú távú szerződést a gáz tekintetében.

A miniszterelnök közölte, most jóval kisebb jutalékot kell fizetni a hosszú távú szerződésben, mint a Horn-kormány idejében. A kormányfő arról is beszélt,

ÉRTÉKELJÜK ÉS BECSÜLJÜK MEG, HOGY HAVONTA 181 EZER FORINTOS ENERGIATÁMOGATÁST TUD ADNI MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK A REZSICSÖKKENTÉS RÉVÉN,

és ezzel a támogatási mértékkel elviselhető állapotok vannak. 

Orbán Viktor Dúró Dórának (Mi Hazánk) azt válaszolta, hogy idén 670 milliárd forintnyi szja-t fizettek vissza a családoknak. Ha az inflációhoz kötnénk a különféle támogatásokat, akkor most az államcsődöt jelentene.

Hirdetés

A NYUGDÍJAT AZ INFLÁCIÓHOZ KÖTJÜK, DE ENNÉL TÖBBET MOST NEM TUDUNK VÁLLALNI 

- mondta a kormányfő. Online oktatás nem lesz - hangsúlyozta. A demográfiai kérdésről azt mondta, hogy sok minden történt az elmúlt 12 évben, de áttörést nem sikerült elérni, ezért decemberben újabb családpolitikai lépések jöhetnek. 

 

30 éves korig jöhet az szja-mentességet gyermekvállalás esetén

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a családtámogatási elemekből semmit sem vettek el a mostani helyzetben sem.

A tervezett intézkedések között olyanok szerepelnek majd, hogy 30 éves kor előtt meg tudják szülni az első gyermeküket. 

Példaként említette, hogy szja-mentesség jöhet azoknak 25 éves kor után, akik 30 éves korig vállalnak egy gyermeket - jelentette be a kormányfő.

Hirdetés
 

Orbán Viktor Kanász-Nagy Máténak (LMP) azt válaszolta, a Vodafone megvásárlását nem állítaná szembe más területekkel. Egyelőre nem dőlt el a szélenergia hasznosításának a jövője Magyarországon. Atomenergia nélkül nem tudjuk megoldani Magyarország energiaellátását - mondta a kormányfő.

A 16 EZER MILLIÁRD FORINTOS ENERGIARENDSZER-MODERNIZÁLÁS IS RÉSZE A KORMÁNY TERVEINEK, ÉS EZ NAGYRÉSZT A HÁLÓZAT MODERNIZÁLÁSÁT JELENTI 

- tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy folyamatosan elemzik a már működő szélturbinák eredményeit. A viták is erről szólnak.  

Orbán Viktor Varju Lászlónak (DK) azt válaszolta, egész Európában a legmagasabb támogatást az energiaárakon keresztül a magyar családok kapják. A kormányfő közölte, hogy minden tanácsot meghallgatott, csak azt sajnálja, hogy amikor kormányon voltak, akkor nem ezt tették. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amikor Gyurcsányék kormányoztak, akkor elvették a 13. havi fizetést és a 13. havi nyugdíjat. 

2023. július 28. (péntek), 10:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 04:56
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Sörös Sándor – így emlékeznek rá kollégáiHosszan tartó betegség után, 74 éves korában elhunyt Sörös Sándor...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 15:27

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzéséreMagyar Péter lemondásra szólította fel Sulyok TamástAz országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:31

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Sulyok Tamás pozíciója minden eddiginél nagyobb veszélybe kerülhetSulyok Tamás köztársasági elnök helyzete komoly...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:12

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 11:37

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

Nincs itthon senki, csak én – egy 11 éves kisfiú mentette meg a nagyapja életét SzombathelyenEgy kisfiú lélekjelenlétén...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 07:21

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán hűséges embere most igazságot követel, miután Magyar Péter kirúgta. Aztán jött a nagy fordulat!Havasi Bertalan...

Hirdetés
Hirdetés