Orbán Viktor bejelentése: a járvány miatt kénytelenek leszünk ezt megtenni!

Hirdetés
Orbán Viktor bejelentése: a járvány miatt kénytelenek leszünk ezt megtenni!
Hirdetés

A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

/A miniszterelnök elmondta\: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus\-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, “nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt”\./

Hirdetés

A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek tízezreinek az életét sikerült megmenteni a bevezetett intézkedésekkel, vagyis “van egy tudásunk” arról, hogyan kell védekezni a fertőzés ellen; elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni majd ősszel.

Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba.

Hirdetés
A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan  felépülnek – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.

Hangsúlyozta: fel kell lépni a vírus behurcolása ellen. Felidézte: nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember 1-jétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek.

Hirdetés
 “Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni” – jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: nem szólhat bele a magyar emberek személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kér mindenkit, hogy “déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, szervezzen, ne képzeljen el magának nyaralásokat, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe”.

A kérdésre, hogy az egészségügy felkészült-e arra, ha nőni fog a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormányfő elmondta: március közepén komoly, a védekezéshez szükséges eszközparkot alakítottak ki, amit majd ősszel tudnak használni.

Hirdetés
Mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll – fogalmazott.Hozzátette: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével “megalkotta a koncepciót, hogyan lehet saját termelési kapacitásokat, ipari képességeket kiépíteni, hogy ne kelljen legközelebb beszereznünk, hanem minél több dolgot saját magunk tudjunk gyártani”.

Megjegyezte: lélegeztetőgép-gyártásban Magyarország a világ élvonalába tartozik, és eljön majd az idő, amikor minden lélegeztetőgépet itthon gyártanak.

“Magyarországnak jó oka van arra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban várjuk a vírus második hullámát, mint tettük márciusban” – jelentette ki a kormányfő.

Hirdetés

Orbán Viktor szólt arról, hogy minden segítséget megkapott a fertőzés első szakaszában a hazai szakemberektől.

“Az ország és a nemzetszolgálat kultúrája ebben a világban, az egészségüggyel foglalkozó tudományos és orvosi világban rendkívül erős. Ez szerintem a sikeres védekezés egyik előfeltétele” – mondta.     Hozzátette: tavasszal úgy látták, amíg nincs vakcina, addig ez a bizonytalan helyzet nem fog változni.

Ma már a világ közelebb van a vakcina felfedezéséhez, jó remény van arra, hogy valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz, ezért Magyarország “minden irányban kinyújtotta a csápjait, ahogy tette azt tavasszal” – közölte a miniszterelnök.

Hirdetés

A kormányfő a műsorban kiemelte: bár a vártnál sikeresebbnek látta az átállást a digitális oktatásra tavasszal, de nem szabad azt hinni, hogy annak nincsenek árnyoldalai.A miniszterelnök szerint tíz százalék felett van azoknak a diákoknak az aránya, akik “egyszerűen eltűntek a rendszerből”, nem kapcsolódtak be, nem vettek részt vagy csak időnként vettek részt a digitális oktatásban.

“Most, amikor szeptemberben újraindul az iskola, valószínűleg nagyobb lesz a tudásbeli különbség egy-egy osztályon belül, mint a járvány kitörése előtt volt” – jelentette ki. Megjegyezte: a pedagógusok számára komoly szakmai kihívás lesz ismét egységes osztálymunkát kialakítani, de hiszi, hogy meg tudnak vele birkózni.“Ne tekintsünk úgy a digitális oktatásra, mint a bohóctréfára, hogy van másik: ha nem működik a rendes, elővesszük a másikat és ugyanolyan jó, mint az előző volt” – fogalmazott.

Hirdetés

A kormányfő szerint itt és most a nevelési, pedagógiai célokat leginkább a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer tudja szolgálni, a digitális oktatás “csak tartalék”. Hozzátette: ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljék a szokásos rendtől eltérő módon folyó oktatást, és megvédjék a hagyományos, iskolai jelenléten alapuló tanítást. – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.

2020. augusztus 25. (kedd), 10:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

MEGINGOTT ORBÁN FUTBALLBIRODALMA? Sorra tűnnek el a támogatók Felcsútról

Újabb figyelmeztető jel érkezett...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04
Hirdetés

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Hirdetés