Országszerte tüntettek a kutyáját vontató, állatkínzó nő ellen - Helyszíni fotók Kiskunhalasról

Hirdetés
Országszerte tüntettek a kutyáját vontató, állatkínzó nő ellen - Helyszíni fotók Kiskunhalasról
Hirdetés

Az ország számos nagyvárosában egyszerre kezdtek tüntetésbe állatvédő civilek vasárnap délután. /Budapesten több száz ember jelent meg a Hősök terén, hogy tiltakozzon az állatbántalmazókkal szembeni gyenge hatósági fellépések miatt\./

Hirdetés

A demonstráción csak a fővárosból több tucat civil szervezet képviseltette magát, rajtuk kívül százával érkeztek még tüntetők. A Hősök terén arról beszéltek, hogy példamutató hatósági fellépésekkel lehetne célt érni az állatkínzókkal szemben, de ez máig nem történik meg, mi több, az Igazságügyi Minisztériumnak még 2016-ban átadott szakértői javaslatcsomag az állatvédők szerint egy fiókban porosodhat, tárgyalásaik a „pogácsáknál tovább” nem jutottak.

Hirdetés

Harmati András/Alfahír

Az állatvédők úgy látják, már a meglévő törvényeket sem tartatják be a hatóságok, ráadásul az önkéntes állatmentőknek semmilyen jogkörük nincs intézkedni, hiába szembesülnek a lakossági bejelentésekkel. Kitértek arra is, hogy ha még sikerülne is lefoglalni egy állatot, egy kutyánál vagy macskánál még könnyebb a helyzet, de haszonállatok esetében szinte lehetetlen befogadó helyet találni.

Hirdetés
A civilek úgy látják, a hatóságoknak még a bűnügyi költségek növekedésének elkerülése is szempont lehet az állatkínzási ügyek minél enyhébb megítélésében.

Hozzátették: sok olyan polgármester van az országban, aki büszkén jelenti be, hogy létrehoztak egy új gyepmesteri telepet, azonban már jóval kevesebben vannak azok, akik ennek fenntartására is elegendő pénzt fordítanak. Ez azt jelenti, hogy ezek a telepek sok esetben egyenes utat jelentenek az altatáshoz ahelyett, hogy energiát fordítanának a gazda felkutatására, vagy az örökbeadásra.

Hirdetés

A budapesti tüntetésen jelenlévők utalva a nemrég Balotaszálláson történt állatkínzásra –melynek során egy 68 éves nő kocsija után kötötte kutyáját- egy autó hátuljához kötötték az általuk hozott plüssállatokat.

Harmati András/Alfahír

Miután az autó ment egy kis kört, a tüntetők felszabadításként levágták a plüssállatokat a kocsiról, és azokat vagy hazavitték, vagy a téren tartózkodó turistáknak, járókelőknek adták ajándékba az üzenve: elég volt az állatkínzásból.

Harmati András/Alfahír

A fővároshoz hasonló tüntetések egyike zajlott Kiskunhalason is, ahol ugyancsak jelképesen játékállatokat kötöttek egy autó után. A demonstráción részt vett Farkas Gergely országgyűlési képviselő is: a jobbikos politikus az Alfahírnek nyilatkozva azt mondta, az állatkínzási esetek döntő többségében legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki az elkövetőkre, pedig az elrettentő erő a letöltendő büntetés lehetne.

Hirdetés

Mint mondta, a tüntetésnek is az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet a gyengekezű törvénykezésre.

Hirdetés
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a hatályban lévő állatvédelmi törvényeket szigorítani kívánó jobbikos javaslatokat miért nem fontolják meg soha a kormánypártok, azt mondta: bíznak benne, hogy a kormány irányából is belátják a jelenlegi szabályozás gyengeségét, mert ha nem, azzal az állatkínzók oldalára állnak, holott ez szerinte nem pártpolitikai kérdés.

Forrás: alfahir.hu

2019. augusztus 25. (vasárnap), 20:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 19:53
Hirdetés

Egy országot megrázó tragédia

Egy országot megrázó tragédia

 Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 16:22

DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?

DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?

Döbbenetes fordulat: hajléktalanként bukkantak rá az egykori gyereksztárra, Tylor Chase-reSokakat megrázott a hír,...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Hirdetés