Orvosok nyílt levele a hajléktalanokat büntető törvény ellen:

Hirdetés
Orvosok nyílt levele a hajléktalanokat büntető törvény ellen:
Hirdetés

Az 1001 orvos a hálapénz ellen” nevű Facebook-csoport tagjai nyílt levelet tettek közzé, amelyben arról írnak, hogy orvosként és felelős értelmiségiként úgy érzik, meg kell szólalniuk hajléktalan honfitársaik érdekében.

Mi, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagjai nyílt levélben fordulunk a társadalomhoz, a kollégákhoz és a jogalkotóhoz. /Orvosként és felelős értelmiségiként úgy érezzük, hogy meg kell szólalnunk hajléktalan honfitársaink érdekében\./

Hirdetés
A szegénység, a hajléktalanság az embert érő egyik legnagyobb csapás, melyet legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség idéz elő és kísér.
Hirdetés
Megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni. Kérjük minden felelős polgártársunkat, hogy büntetésük helyett tegyen meg minden tőle telhetőt ezen emberek életkilátásainak, helyzetének javításáért, emberi méltóságának tiszteletben tartásáért. Csak a szociális és egészségügyi ágazat egységes, átgondolt, forrásokat is hozzárendelő együttműködése jelenthet európai, méltó megoldást ebben a kérdésben.
Hirdetés
El kell érni, hogy a rászoruló emberek valós segítséget kérhessenek és kaphassanak. Úgy gondoljuk, hogy a hajléktalanság kriminalizálása nem vezethet érdemi megoldáshoz. Amellett, hogy a törvényben foglaltakat aggályosnak tartjuk, meg kell jegyeznünk, hogy a hajléktalanok nagy hányada mentális beteg és/vagy rokkant. Az új törvényi szabályozás ugyan eltünteti a szemünk elől a hajléktalanokat, ám ezáltal jelentős részük eltűnik a szociális és egészségügyi ellátórendszer szeme elől is, így végül később, rosszabb egészségi állapotban jut orvosi ellátáshoz.
Hirdetés
Kérjük a hatóságokat, hogy a folyamatban lévő és a jövőbeli eljárások során biztosítsák az érintettek számára az őket a hatályos jogszabályok alapján is megillető jogi képviseletet, és rendeljenek ki orvosszakértőt, amennyiben ez szükséges. Kérjük továbbá a kormányzatot, hogy kezdeményezzen párbeszédet a szakmai szervezetekkel, amennyiben a hajléktalanság problémájának valós és emberi megoldására törekszik."

2018. október 24. (szerda), 08:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés