Schobert Norbi veréssel fenyegetőzik

Hirdetés
Schobert Norbi veréssel fenyegetőzik
Hirdetés

Még mindig áll a bál a Schobert család és az őket lejáratni hivatott Facebook-oldal körül – írja a Ripost.

Korábban mi is megírtuk, hogy a fitneszguru szerint Béres Alexandra állhat az oldal mögött. /Ezzel kapcsolatban meg is tette a jogi lépéseket Schobert Norbi, de Béres Alexandra visszautasítja a vádakat és ő is jogi lépéseket tett\./

Hirdetés

„Mélységesen elkeserít, hogy ilyen előfordulhat ma Magyarországon. Én semmilyen bizonyítékot nem láttam, csak ígéretet, hogy lesz, és rágalmazást. Az a célom, hogy ami történt, ne maradjon, és a jövőben se maradhasson következmények nélkül, ezért én is megtettem a szükséges polgári jogi és büntetőjogi lépéseket annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság.

Hirdetés
Teljesen biztos vagyok benne, hogy a nyomozóhatóság és a többi illetékes szerv ki fogja deríteni, hogy ki akarja bemocskolni a nevemet, ki és miért akar rágalmazni és megkeseríteni a mindennapjaimat. Remélem, amikor kiderül, a sajtó ugyanilyen lelkesen és hangosan nyilvánosságra hozza majd az igazságot!” – mondta Béres Alexandra.

Most a Talk44 műsorában, Ábrahám Róbertnek azt mondta a fitneszguru, hogy Béres Alexandrát látná egy különleges kihallgatáson, emellett pedig verést ígért a csoport kezelőinek.

Hirdetés

2022. augusztus 04. (csütörtök), 08:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14
Hirdetés

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 06:26

❗️Rendkívüli időjárási figyelmeztetés! PERCENKÉNT ROMLIK A HELYZET: Brutális felhőszakadás és jégeső közelít – ezekre a megyékre már riasztás van érvényben! Zivatarlánc tarolhatja le a nyugati és északkeleti megyéket – 1–3 cm-es jégdarabok, orkánerejű szél és villámárvíz is jöhet! ? Zárj be minden ablakot, rögzítsd a kerti bútorokat, és nézd meg, mikor csap le a vihar a te településedre!

☁️⚡️ Heves zivatarok tarolhatják le az országot szombat estétől – itt a friss figyelmeztetés! ?️Vihart hoz a szombat...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 01. (péntek), 19:19

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

A történet évekkel ezelőtt történt Ausztriában, ahol Paris Hilton épp egy Prosecco márka arca volt, és egy exkluzív...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:31

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán – így segítettek a...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 16:01

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

A halál soha el nem választ – sajnos a legváratlanabb pillanatban egy nagycsalád életét kettészakította a tragédia. A...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 14:07

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Reviczky Gábor küzdelme: A Nemzet Művésze nem adja fel – „Nem szabad komolyan venni, különben véged van!” Egy művész,...

Hirdetés
Hirdetés