– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

Elhunyt a Győr  kétszeres magyar bajnok focistája.

/Csütörtök hajnalban, hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a kétszeres magyar bajnok labdarúgó, aki a Rába ETO aranycsapatának oszlopos tagja volt\./

Hirdetés

A Kisalföld beszámolt a szomorú hírről: Szíjártó László, a Rába ETO aranycsapatának egykori játékosa, hosszú betegség után távozott közülünk.

Meghalt Szíjártó LászlóFotó: Kisalföld

Hosszan tartó betegség után meghalt Szíjártó László.

A játékos a Rába ETO aranycsapatának egyik hátvédjeként lopta be magát a szurkolók szívébe.

Hirdetés
A pályafutása Szanyban indult, a szülőföld szeretete, a kötődés meghatározta az egész életét.  

Az ETO-ban az ifi kettőtől kezdve végigjárta a szamárlétrát, az első szerződését 1978-ban írhatta alá.

"Kovács Imre edzősége idején a Haladás ellen mutatkoztam be az NB I-ben. Büszkén mondhatom, a söprögető kivételével a hátvédsor minden posztján játszottam, sőt, mai értelemben véve védekező középpályás is voltam.

Hirdetés
 
Imre bácsinak sokat köszönhetek, ám az igazi fordulatot az én életemben is Verebes  József érkezése jelentette. Azok az évek azóta is meghatározzák az életemet.

Ma is fülemben cseng a hármas jelszava: »figyelmeztetlek, megbüntetlek, viszontlátásra«. Az élet minden területén ezt kellene alkalmazni a siker érdekében" - idézte a lap egy korábbi interjúját Szíjártó Lászlónak.

A pályafutása során sok emlékezetes mérkőzésben volt része, a szurkolók azonban elsősorban az első bajnokság megnyerésekor az Üllői úton a Ferencvárosnak lőtt góljára emlékeznek.

Hirdetés

2024. július 19. (péntek), 05:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51
Hirdetés

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 16:14

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Harsányi Levente: „Véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de nem fogok ebbe belesüppedni”Egy felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:31

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 13:55

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

Michael Douglas 1944-ben született az Egyesült Államokban, legendás színészcsaládban, hiszen édesapja Kirk Douglas is...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 07:50

Óriási változás a boltok kasszáinál – A Lidl és az Aldi bejelentése minden 65 év felettit érint majd

Óriási változás a boltok kasszáinál – A Lidl és az Aldi bejelentése minden 65 év felettit érint majd

így támogatja a Lidl és az Aldi a nyugdíjasokatSzeptember elején megindult a 65 év felettieknek szóló...

Hirdetés
Hirdetés