„Szeretlek!” – ez volt a nő utolsó szava, mielőtt férje kerékkulccsal verte agyon, majd eltemette a kertben

Hirdetés
„Szeretlek!” – ez volt a nő utolsó szava, mielőtt férje kerékkulccsal verte agyon, majd eltemette a kertben
Hirdetés

A 37 éves Ahmed Dawood Seedat és a 32 éves Fahima Yusuf már nyolc éve házasok voltak, amikor megtörtént a tragédia. Egy este a férj kerékkulcsot ragadott, majd alvás közben verte agyon feleségét. /Ezután megfojtotta, és eltemette a kertben\./

Hirdetés
A rendőrök négy nap múlva találták meg Yusuf holttestét ausztráliai otthonukban. Az eset még 2018-ban történt, ám a tárgyalásra hétfőn került sor.

A bíróságon elhangzott információk alapján Seedat a nyolc év házasság során elhidegült feleségétől, főként a szexualitás hiányzott kapcsolatukból.

Hirdetés
A férfi szerelmes lett felesége lánytestvérébe, akivel a gyilkosságot követően szeretett volna közös életet kezdeni.

Seedat bevallotta tettét: elmondása szerint az ominózus estén Yusuf megpróbálta elcsábítani őt, ám az aktus erőszakossá vált. A nő ezért azt kérte férjétől, támadjon rá az ágyban, ám azt nem gondolta volna, hogy a férfi ezt ennyire komolyan is veszi.

Hirdetés
Seedat ugyanis már hetek óta tervezett valamit: a rendőrség nyomozása során kiderült, hogy a férfi az interneten próbált megoldást keresni az emberi test tartósítására, egy holttest elrejtésére, és az élve eltemetésre is. Seedat bevallása szerint felesége utolsó szava a „szeretlek” volt.

Hirdetés

A gyilkosság különösen kegyetlen volt: Seedat egy kerékkulccsal sújtott le feleségére, amitől a nő azonnal felébredt, ám túl sebezhető volt a védekezéshez, ezért férje tovább bántalmazta őt.

Hirdetés
A brutális ütéseket követően Seedat megfojtotta feleségét, majd kivonszolta a kertben lévő hatalmas gödörbe, amit korábban egy állítólagos medence miatt ásatott. Két kisgyermekük ezalatt végig a házban aludtak. A férfi eltemette feleségét, majd a szomszédoknak és a barátoknak azt állította, orvosi kezelés miatt van távol Yusuf, a nő testvérének pedig azt állította, hogy tönkrement a házasság, ezért felesége elhagyta őt.

Hirdetés

A nyomozók szerint ugyan ügyetlen, de teljesen kiszámítható volt Seedat kegyetlen tette. A férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

(via)

2019. augusztus 22. (csütörtök), 16:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32
Hirdetés

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:31

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Lekerül a képernyőről Erős Antónia, kiderült, miért döntöttek ígyErős Antónia egy időre eltűnik az RTL HíradóbólHa RTL...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 15:50

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál az iskolakezdési támogatás körül: felrobbantak a kommentfalak, miután sok család úgy érzi, kimaradt abból,...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:53

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Kiakadt a baloldali szociológus: Magyar Péter miért nem vette még zár alá Matolcsyék vagyonát?Súlyos kérdés merült...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:06

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak politikai értelemben vége vanOrbán Viktorról kemény állításokat fogalmazott meg Zárug Péter Farkas...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Hirdetés