T. Danny  a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásba

Hirdetés
T. Danny  a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásba
Hirdetés

T. Danny  a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban.

A Dancing with the Stars idei szezonjának döntőjét szombaton rendezték, ahol Mikes Anna és Krausz Gábor állhattak a dobogó legfelső fokára. A bronzérmet T. /Danny és Lissák Laura szerezték meg, az énekes meghatódva nyilatkozott a műsor végén\./

Hirdetés
Stohl András azt mondta nekik, hogy ha nem a nézők, hanem szakértő zsűri ítélkezett volna, akkor a legjobb kettő között lennének.
Hirdetés

Most még nem tudom… Szomorúságot, csalódottságot érzek, ugyanakkor ott van két barátom, akik küzdenek az első helyért. Az egyikük nyerni fog, és ennek örülök. Azt gondolom, hogy a Laura megérdemelte volna ezt, már csak azért is, mert megtanított engem nemcsak táncolni, hanem megtanultam sok mindent magamról, hogy mennyire tudok bízni magamban. Hogy meg lehet tanulni táncolni két méter fölött is. Lehet, hogy a kupa most nem lett a miénk, de lett egy új barátom, úgyhogy köszönöm szépen ezt a műsort!

– mondta el T. Danny.

Lissák Laura arról beszélt, emlékezetes és meghatározó időszakon vannak túl, és boldog, hogy a döntőben táncolhattak.

Hirdetés

Tánctudás alapján számomra Dani az egyetlen győztese ennek a műsornak

Hirdetés

– tette hozzá a táncosnő.

Marics Peti és Stana Alexandra, a második helyezett páros is beszéltek. A ValMar frontembere kijelentette, hogy nincs benne csalódottság a végeredmény miatt. Gratulált minden versenyzőnek, akik részt vettek a show-ban, és üzent Krausz Gábornak:

Nekem sok olyan beszélgetésem volt a Gáborral, amikor kicsit lejjebb volt, nem hitt magában, és úgy érezte, már nincs helye ebben a versenyben. Én sokszor őket nézőként tudtam nézni, és mindig azt mondtam neki, »Hidd el, Gábor, hogy többről van itt szó, mint hogy a kezed szépen elér-e a végéig«. És ebben viszont nagyon toppok voltak. A szívük nyert. Nagyon gratulálok nekik, én nagyon szeretem őket.

Nézzük a produkciókat :

T.Danny és Lissák Laura: Paso doble – 8. adás.

Krausz Gábor és Mikes Anna: Tango – 8. adás.

Krausz Gábor és Mikes Anna: Showtánc – 8. adás.

Nézzük a többi produkciót:

Marics Peti és Stana Alexandra: Jive – 8. adás.

Krausz Gábor és Mikes Anna: American Smooth – 8. adás.

.

.

Marics Peti és Stana Alexandra: Kortárs – 8. adás.

T.Danny és Lissák Laura: Bécsi keringő – 8. adás.

Marics Peti és Stana Alexandra: Rumba – 8. adás.

2023. december 03. (vasárnap), 16:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22
Hirdetés

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!