Többen elkapták a koronavírust egy zuglói idősotthonban

Hirdetés
Többen elkapták a koronavírust egy zuglói idősotthonban
Hirdetés

Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményében öt lakó fertőződött meg koronavírussal.

Mindezt Szirmai Viktor főigazgató erősítette meg a 444. hu-nak, és azt is elmondta, hogy az 5 lakón kívül két dolgozó tesztje is pozitív lett - ők már tíz-tizennégy napja nem is dolgoznak. A többi dolgozó tesztje a főigazgató szerint negatív.

A főigazgató aról tájékoztatta a lapot, attól függetlenül, hogy a hatóság nem rendelt el semmilyen, a korábbi gyakorlattól eltérő működést, elővigyázatosságból egy magánszolgáltatóval együttműködésben tesztelték a fertőzöttek környezetében élő közel 100 lakót. Szirmai elmondása szerint az összes eredmény negatív lett. /A fertőzött lakokkal kapcsolatban álló munkatársakon, illetve azok további kontaktjain is végeznek több fordulós vizsgálatokat\./

Hirdetés

A portál információi szerint az otthonban négy olyan személy van, akiknek bár a tesztjük negatív lett, olyan tüneteket produkálnak, hogy az további vizsgálatokat indokol.

Hirdetés
Állapotuk kielégítő. A főigazgató arról is tájékoztatta a 444.
Hirdetés
hu-t hogy a zuglói Tisztifőorvos és munkatársa április 10-én több órás ellenőrző vizsgálatot tartott a zuglói intézményekben és az otthonokat rendben találta - mindenben megfelelnek a jogszabályok és a különleges körülmények által megkövetelt rendkívüli feltételeknek. Az Olajág Otthonok üzemeltetője az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Kilenc intézményükből négy működik a XIV.
Hirdetés
kerületben, melyek közül az egyikben észlelték a fertőzést.

2020. április 12. (vasárnap), 18:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés