Történelmi pillanat: kirúgják Orbánt Európából

Hirdetés
Történelmi pillanat: kirúgják Orbánt Európából
Hirdetés

Készülhetnek a magyarok az Európai Unióból való távozásra. Erre utal az, ami az Európai Néppártban zajlik. Orbánt eddig saját pártcsaládja védte meg a jogos kritikáktól, és minden szankciótól, felelősségrevonástól. /De ennek úgy tűnik – hála Istennek – vége\./

Hirdetés

Orbán elveszítette a realitásérzékét, nemcsak a CEU megtámadásával, hanem a tiltakozásra adott reakcióval is. Az észak-koreai stílusú diplomácia s kommunikáció, miszerint Európában is mindenki hülye, nem érti, hogy mi történt, és félrevezették őket, csak olaj a tűzre. Mintha besült volna, és nem működne Orbán eddigi fegyvere, hogy el tudta hitetni az általa kreált látszatot, a valóság helyett.

Orbánnak mindig volt egy hazugsága, a külvilágnak szánt látszata és magyarázata. Az EU állandóan ezt a látszatot és hazugságot vizsgálta, a dolgok lényegét jelentő valóság helyett.

Hirdetés
Ennek vége. Erre utal, ahogy a néppárti képviselők reagáltak a fideszes hazugságkommandó levelére. A levél pontosan tükrözi a Néppárton belüli hangulatot. Ebben az egyik néppárti képviselő, Frank Engel, a Néppártból és az EU-ból való távozásra szólítja fel Orbánt.

Engel a Néppárt luxemburgi tagja – Jean-Claude Juncer, az Európai Bizottság elnökének párttársa -, aki ezt írta:

“hagyjátok már ezt a marhaságot. Mi pontosan tudjuk, mi történt, mi történik. Az EGYETLEN felelős kérdés az: miért nem hagyjátok el egyszerre az Európai Néppártot és az Európai Uniót is a saját feltételeitek szerint? Ti már gyakorlatilag és valójában úgyis kívül vagytok mindenen. Szóval menjetek. Kérlek, menjetek.”.

Orbán nem érzi  a bajt és a helyzet súlyosságát.

Hirdetés
Az első uniós reagálások után nem próbált meghunyászkodni, a konfliktust enyhíteni, hanem élezte a helyzetet a nyilvánvaló és primitív hazugságaival, a bugris szövegeivel.

Levelet írt a Néppárt frakcióvezetőjének, amelyben arra kérte Manfred Webert, hogy kellő körültekintéssel járjon el a magyarországi “Soros-egyetem” ügyében. Orbán még az Európai Néppártnak is “sorosozik”, azt gondolja, hogy ez Európában is olyan szitokszó, mint a saját elnácult bugris talpnyalókból álló pártjában. Más sem kell még Európában, mint a nyílt náci szövegeket, nyílt zsidózást hallgatni.

Az antiszemita utalás nem elég. Orbán a goebbels-i propaganda stílusában előadja egy értelmes embernek azt a szöveget, hogy “a napokban több, egyébként jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló közéleti szereplő valótlan tényeken alapuló nyilatkozatokat tett” (eddig a benyalás), majd a süket duma: “a magyar illetékes szervek megállapították, hogy a minden tényalapot nélkülöző információ Soros Györgyhöz tartozó szervezetektől, illetve emberektől származik”.

Hirdetés

Ez kell még, ürgebőrbe bújt hamis informátorok, akiket a Soros Györgyhöz tartozó ellenség küldött megtéveszteni “jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló közéleti szereplőket”. S ezek a jószándékú emberek mind be lettek csapva a “Soros-ügynökök” által, és annyira hülyék, hogy nem tudják megállapítani, mi történt. De majd jön Orbán és elmagyarázza nekik, ugyanúgy, mint a nyugdíj ellopását, a sajtószabadság felszámolását, vallásszabadság korlátozását, és az összes aljasságot, amit a magyar nép ellen elkövettek.

Az MTI közleménye szerint ezért Orbán azt kérte Manfred Webertől, “kellő körültekintéssel járjon el ebben az ügyben, ehhez pedig figyelmébe ajánlotta a magyar kormány által közzétett hivatalos közleményeket, amelyek a valóságos jogi helyzetet írják le”. Vagyis, ne a saját szemüknek, a saját eszüknek higgyenek, hanem annak a sok ócska hazudozásnak, amit parancsra Kósa, Kovács és a többi hazudozók előállítanak.

Hirdetés

Csakhogy, amit a magyaroknak be lehet adni, azt nem lehet a lassan magára találó Unió torkán lenyomni. Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetői a zárt ülésen kemény kritikával illették Orbánt, a holland szélsőséges Geert Wildershez hasonlították. A néppártiak kivétel nélkül keményen nekimentek Szájer Józsefnek, az EP-frakció magyar alelnökének, számon kérve a Fidesz Európa-ellenes politikáját. Mindebből várható, hogy a magyarokat kizárhatják az európai néppárt parlamenti frakciójából. A döntő lépés, hogy a németek is kiálltak mellőle, talán már Merkel sem akarja megvédeni őket.

Ehhez tegyük hozzá, hogy amikor a mi tahónk elkezdi magyarázni majd, hogy mindenki félreérti a helyzetet, téved, megvezették, akkor Magyarország tele lesz Brüsszelt gyalázó plakátokkal, az EU-ról szóló hazug hirdetésekkel.

Hirdetés
A pávatáncnak vége, az Unió vezetői már napokkal ezelőtt közölték, hogy büszkék az Unió teljesítményére, az Unió korrekt módon működik, s nem tűrik “Brüsszel” gyalázását, sértegetését. Ezt be kell fejezni.

Ugyancsak élesen bírálta Orbánt a CEU elleni fellépése miatt Ottmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációvezetője is, aki az APA hírügynökségnek nyilatkozva közölte: “ez nem demokrácia, hanem uszítás”. Mint mondta, a Közép-európai Egyetem 26 éven keresztül remek munkát végzett Budapesten, és teljes mértékben megfelelt a magyar és amerikai felsőoktatási törvénynek, semmi sem indokolja munkájának akadályoztatását, vagy bezárását.

Majd hozzátette azt, ami a magyarokhoz nem jut el: Orbán a magyarok által megszavazott uniós döntéseket próbálja hazug nemzeti konzultációkkal hitelteleníteni, a nacionalizmust és az európaellenességet erősíteni.

Hirdetés
Ezzel azt a kettős játékot játssza, ami Nagy-Britanniában a Brexithez vezetett. Ez egyben az ajtó kinyitását is jelenti. Már az osztrákok sem bánják, ha Orbán távozni akar, akkor távozzon, de ezt a kettős játékot nem űzheti, mert akkor kizárják.

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője közölte, hogy az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a magyar felsőoktatási törvény módosítását; független, komoly értékelésre van szükség pártpolitikai viták helyett. A német politikus azt írta a Twitteren: az EPP-frakció elvárja, hogy a magyar kormány eleget tegyen a bizottság majdani értékelésében foglaltaknak. Ez egyértelmű beszéd.

“A gondolat- és a szólásszabadság, illetve a kutatás szabadsága lényeges elemei az európai identitásnak, a néppárti képviselőcsoport ezeket bármi áron meg fogja védeni” – ezt mondta Weber. Ami azt jelenti, hogy “bármi áron”. Vagy a CEU békén hagyása vagy távozás az EU-ból, ez lehet a választás. Mivel Orbán nem hátrál meg, a “magyar illetékes szervek” pedig újabb és újabb ügynököket lepleznek le, akiket Soros küld a világ megtévesztésére, az uniós kizárás csak idő kérdése lehet.

Ha Orbán repül, a gondolat is felszabadító, s egy hosszú, terméketlen és pusztító játéknak vet véget Európában. Európa máris jobban érzi magát.

2018. május 15. (kedd), 18:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30
Hirdetés

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Hirdetés
Hirdetés