Új fejlemények Tóth Gabi válásával kapcsolatban!

Hirdetés
Új fejlemények Tóth Gabi válásával kapcsolatban!
Hirdetés

Tóth Gabi a privát Facebook-oldalán posztolt, miután bejelentették Krausz Gáborral, hogy elválnak, hat év után véget ért a kapcsolatuk – az énekesnőt pedig már másik férfival is látták.

Tóth GabiHTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/TOTHGABIMUSIC/PHOTOS

"Köszönöm azoknak az ismerőseimnek, akik valamilyen formában kifejezték a támogatásukat felém... /és azoknak is, akikből olyan mélységeket váltott ki, amilyen szintre soha nem szeretnék lemenni\./

Hirdetés
.." – .

Az énekesnő emellett a Muzsikás együttes egyik dalából idézett:

Hirdetés
"Jaj Istenem hogy éljek meg,

Hirdetés
/ Hogy a világ ne szóljon meg

/ Szól a világ mit hajtok rá

/ Úgy ég a tűz ha tesznek rá

/ Egész világ rólam beszél

/ De azt mind elfújja a szél" – posztolta.

Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata hat évvel ezelőtt kezdődött. 2019-ben házasodtak össze, majd kislányuk, Hannaróza is megszületett. Instavalóságukat nézve úgy tűnt, harmonikusabb kapcsolatot el sem lehet képzelni az övéknél.

Hirdetés
Sőt, Gabi februárban mindezt meg is erősítette a házasság hetén írt posztjában. Szerdai bejelentésük, miszerint elválnak, mindenkit meglepett. Krausz Gábor már ki is költözött a közös szentendrei házból.

2023. augusztus 13. (vasárnap), 09:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Tóth Vera férje nyilvánosan kiosztotta Tóth Gabit:

Tóth Vera férje nyilvánosan kiosztotta Tóth Gabit: „Valami nagyon elment a fejben”

Tóth Gabi...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 08:45
Hirdetés

Budai Gyula fideszes képviselő büntetőfeljelentést tett a Tisza Párt elnöke ellen. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Budai Gyula fideszes képviselő büntetőfeljelentést tett a Tisza Párt elnöke ellen. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Budai Gyula feljelentést tett Magyar Péter ellenBudai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hűtlen kezelés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 07:52

Magyar Péter és Vitézy Dávid ebben a videóban megmutatta, milyen fantasztikus ételeket szolgálnak fel a lengyel vasúton! Ez nagyon nem a MÁV! Íme a videó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Magyar Péter és Vitézy Dávid ebben a videóban megmutatta, milyen fantasztikus ételeket szolgálnak fel a lengyel vasúton! Ez nagyon nem a MÁV! Íme a videó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Magyar Péter első külföldi útja Lengyelországba vezetettMagyar Péter örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar-lengyel...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 07:06

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a párt

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a párt

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a pártNagyobb válságban lehet a Fidesz, mint Orbán ViktorA...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 06:43

A Tisza alaptörvényt módosít: Orbán Viktor soha többet nem lehet miniszterelnök!

A Tisza alaptörvényt módosít: Orbán Viktor soha többet nem lehet miniszterelnök!

A Tisza 8 évben korlátozná a miniszterelnöki megbízatástBenyújtotta első kormányváltás utáni Alaptörvény-módosítását a...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 06:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Réti Erika, Aase-díjas színművészMegrendítő hír érkezett a magyar színházi életből: elhunyt Réti Erika, Déryné-...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 05:27

Ettől félt Orbán, és most valósággá válik: Most érkezett a hír, elkezdődött!

Ettől félt Orbán, és most valósággá válik: Most érkezett a hír, elkezdődött!

Újabb kellemetlen számok érkeztek a FidesznekAz IDEA Intézet legfrissebb kutatása szerint a választás utáni hetekben...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hír érkezett: meghalt Kovács Tamás atya, Verpelét plébánosaMegrendítő hírt közölt a Tarnamérai Egyházközösség:...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 21:03

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Müller Péter halálközeli élménye: így változtatta meg örökre az életét az 1956-os tragédiaAz 1956-os forradalom idején...

Hirdetés
Hirdetés