Újabb tanulmányból derült ki, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója

Hirdetés
Újabb tanulmányból derült ki, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója
Hirdetés

Remekül működik a Fidesz-facebook kommandója, legalább is erre lehet következtetni, a Médianéző Központ elemzéséből, mely szerint a kormánypárt nagy fölénnyel nyerte az idei március 15-ét a közösségi térben. /A tanulmány ötszörös Fidesz fölényt mutatott ki\./

Hirdetés
Már korábban az Oxfordi Egyetem kutatói állapították meg, hogy a kormánypártok manipulálják a Facebookot.

A most megjelent elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik valamint Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Demeter Márta hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó 2019.

Hirdetés
március 15-ei interakciókat tehát a kedvelés, megosztás, kommentek mennyiségét vizsgálta.

A Fidesz az online-térben is jól mozgósít – ez áll a Médianéző Központ gyorselemzésében, amit a pártok március 15-ei Facebook-aktivitásáról készített. Azt írták, a közösségi média használatában elsöprő a kormánypárti fölény, ami a közelgő EP-választásokra nézve a Fidesz tudatosabb és nagyobb mozgósítási képességére enged következtetni.

Hirdetés

A Fidesz és hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, Momentum, LMP) Facebook-oldalát vizsgálva összesen 134.100 interakciót (kedvelés, megosztás, komment) találtak március 15-én.

Ebből a Fideszhez (113 ezer) volt köthető az összes interakció 84 százaléka. Ez azt jelenti, hogy üzenetei több mint ötször olyan hatékonyan értek célba, mint az összellenzéki tüntetés és az azon részt vevők üzenetei összeadva.

Nem az első esett, amikor egy tanulmány kimutatta a Fidesz szervezettségét Facebookon

Hirdetés
. Az oxfordi egyetemen indult a Computational Propaganda projekt, Magyarországon is azt vizsgálja, hogy a kormány, a  politikai szereplők hogyan manipulálják a közvéleményt a közösségi médián keresztül, milyen fegyvereket és ki ellen vetnek be ebben a titkos információs háborúban.

Ebből kiderült, hogy a propaganda-hadműveletek terén szinte mindent bevetnek a hazai manipulátorok: az oxfordi kutatók négy nagy kategóriájából három, a kormányt támogató üzenetek sulykolása, az ellenzék támadása, illetve a politikai ellenfelek elleni trollkodás, zaklatás, karaktergyilkosságok is ott vannak a repertoárban.

Hirdetés

Egyes becsléske szerint a Fidesz-facebook kommandója 4000 főből áll, akiknek az a feladtuk, hogy kommenteljenek, osszanak meg posztokat és manipulálják a közösségi oldalt.

Forrás: hirhugo.hu

2019. március 17. (vasárnap), 20:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50
Hirdetés

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:27

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Konkoly Tamás, aki játékosként és edzőként is hosszú éveken át az ETO-ért dolgozottHosszan tartó, súlyos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 05:12

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset utánÚjabb tragikus hírek érkeztek a Maglód...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:33

Meghalt Molnár György

Meghalt Molnár György

Elhunyt Molnár György filmrendező, aki több száz produkciót hagyott maga után78 éves korában elhunyt Molnár György,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:15

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár György, az Anna filmje és a Vörös vurstli rendezője78 éves korában elhunyt Molnár György Balázs...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 18:32

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hűtlen kezelés gyanúja az Alapjogokért Központ háttércégénél: több helyszínen kutattak a nyomozók2026. szeptember 23-án...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 17:42

Meglépte a Tisza! Új munkaszüneti nap lesz, évek óta mindenki erre várt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meglépte a Tisza! Új munkaszüneti nap lesz, évek óta mindenki erre várt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

December 24-e munkaszüneti nap lehet: benyújtották a Tisza javaslatátA Tisza Párt három országgyűlési képviselője...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 16:10

Elfogták a férfit, aki megölt egy önkormányzati képviselőt

Elfogták a férfit, aki megölt egy önkormányzati képviselőt

Őrizetbe vették a taktakenézi emberölés 48 éves gyanúsítottjátŐrizetbe vették azt a 48 éves helyi férfit, akit egy...

Hirdetés
Hirdetés