Megszűnhet a nyugdíjasok üdülési támogatása a Népszava szerint
/A Népszava információi szerint az idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet\-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást, a lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi\./
Hirdetés
2018-ban még 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a lehetőséget.2019. január 1-jétől megszűnt az Erzsébet-utalványok forgalmazása, így a szociális üdültetési programokat működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA) nincs bevétele, ezért megszűnik az a törvényi kötelezettsége is, hogy megszervezze ezeket a programokat.
Hirdetés
A 2018-ban kibocsátott utalványok után járó jutalékokat tavaly még erre tudták költeni, ősszel kiírták a pályázatokat, mára viszont már nincs elkölthető bevétele az alapítványnak - írta pénteki számában a Népszava.
atv.hu/MTI
2020. június 19. (péntek), 15:25
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar