Végleg vége: nincs többé Till Attila életében

Hirdetés
Végleg vége: nincs többé Till Attila életében
Hirdetés

Meglépte Tilla, hatalmas fordulat.

Till Attila hatalmas lépést tett meg öt éve: kimászott alkohol függőségéből, és fordított az életén. Úgy tűnik ennek a korszaknak végleg vége, nincsen már problémája vele, öt éve nem iszik! Korábban viszont sokszor gyűlt meg a baja az itallal.

/„Öt éve barátkozom azzal a gondolattal, hogy alkoholista voltam, öt éve nem iszom és nem nyúltam semmihez sem\./

Hirdetés
Sosem voltam drog alapú ember. Én egy alkohol alapú ember vagyok, úgynevezett nagyivó voltam, és ez nekem nagyon sokáig tartott, amíg definiáltam magamban – kezdte elgondolkozva Osváth Zsoltnak a TV2 sztárja.
Hirdetés
– Onnantól válik érdekessé a dolog, ha ki tudod mondani, és felismered ezt a dolgot. Öt éve úgy élek, hogy én ezt már felismertem, és tudok róla beszélni. Sőt, most filmet fogok róla csinálni. A következő filmemben, egy épp nemivó alkoholisták küzdenek a visszaesés démonával, és azzal, hogy ez hogyan működik. Ez nyilván belőlem táplálkozik, tehát magamból is írtam ezt a filmet. De a mai napig nem olyan egyszerű meglátni magamat, annak a súlyával, hogy alkoholista.
Hirdetés
A feleségem sokkal jobban a rosszra emlékszik és mondja, hogy ’Tilla nagyon kemény voltál’. Én meg azt mondom, hogy ez csak buli, rock & roll volt. (…) Vannak, akik szorongásból isznak és minden nap azzal kell az életben való helyzetüket tompítani, hogy muszáj hozzá inni. Nekem ez sosem volt. Amikor dolgoztam, sosem ittam (egy-egy példa volt, amikor elszálltam, és egy buli után műsort vezettem, de utána elszégyelltem magam és évekig nem fordult elő).
Hirdetés
Buli ivó voltam, aki gépszíjszakadásos, négy sör után nem tudtam mi történik. Az volt, hogy még egyet iszom és hazamegyek, vagy még százat és nem megyek haza. Akkor átléptem egy másik világba. Ahová átléptem, ott nem volt idő. (…) Sokszor volt olyan, hogy mentem két napig és még drog sem kellett hozzá" - 
idézi szavait az Acnews a legutóbb a ZSHOW time beszélgetésből.

Most úgy döntött, hogy az élményeiből filmet készít.

Hirdetés

Itt a teljes beszélgetés:

2023. július 07. (péntek), 09:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!

A nézők számára a televíziós...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 16:30
Hirdetés

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötte

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötte

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötteFeszült,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap)

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2: Szépréthy Roland távozik a Megasztárból, két népszerű sztár veszi át a helyétNagy változásról érkezett...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:54

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

2023. április 29-én halt meg Vágó István, mostanra kiderült, miben halt megMáig sokakat megrendít Vágó István...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:54

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:13

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Szívszorító részletek derültek ki Csűrös Karola utolsó napjairól: „mintha a szíve nem bírta volna tovább a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:23

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gallé László, Karikó Katalin egykori tanáraMély gyász érte a magyar tudományos életet: elhunyt Gallé László, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Hirdetés
Hirdetés