Visszatér Pálffy István! Nem semmi, hol és milyen műsort vezet majd:

Hirdetés
Visszatér Pálffy István! Nem semmi, hol és milyen műsort vezet majd:
Hirdetés

Ismét főműsoridős, esti műsor házigazdája lesz Pálffy István – olvasható a Hír TV közleményében.

A műsorvezetőt augusztus 21-től minden hétköznap este láthatják a nézők a HírTV Napi Aktuális című műsorában. /Pálffy izgatottan készül a régi\-új feladatra\./

Hirdetés

Pálffy István a pályafutását a ’80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik legmeghatározóbb személyisége volt és oroszlánrészt vállalt a csatorna indításában is.

Hirdetés

2002-ben visszatért a köztévéhez, majd 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak és a privát szektorban tevékenykedett.

Az élet azonban úgy hozta, hogy a televíziós búcsú nem örökre szólt: idén augusztusban ugyanis új feladatok várják. Ő lesz a Napi Aktuális című hétköznap esténként jelentkező politikai-közéleti hírháttér műsor házigazdája a csatornán.

„A HírTV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem.

Hirdetés

Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról-napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem.

Úgy gondoljuk, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni és találkozni szeretnének hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete.

Hirdetés
Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz.

Ezért a HírTV a Napi Aktuális témáit a csatorna nemzeti, magyar érdekek szerinti értékrendje alapján választja, a HírTV újságírói pedig hasonló gondolkodás és szemlélet alapján mutatják be azokat.

Konkrétan és közérthetően – magyarázta az új feladatai kapcsán Pálffy István műsorvezető.

A legendás televíziós szakember leigazolását hosszú tárgyalási és előkészítési folyamatok előzték meg.

Hirdetés

„Szakmailag és emberileg is megtisztelő feladat számunkra, hogy hamarosan egy olyan kivételes televíziós személyiséggel dolgozhatunk együtt, mint Pálffy István. Felkészültsége, tapasztalata és szakértelme garanciát jelent arra, hogy a HírTV továbbra is színvonalas és informatív műsorral informálja nézőit.

A Napi Aktuálisban sok újítást tervezünk és ezek megalkotásában István nemcsak remek partner, hanem aktív közreműködő is lesz.

Hirdetés
” – mondta el Velkovics Vilmos, a HírTV főszerkesztője.

A Napi Aktuális műsorvezetőjeként Pálffy István először augusztus 21-én este lesz látható a HírTV-n.

Itt láthatsz vele egy viszonylag friss beszélgetést:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

2023. július 22. (szombat)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap)
Hirdetés

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2: Szépréthy Roland távozik a Megasztárból, két népszerű sztár veszi át a helyétNagy változásról érkezett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:54

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

2023. április 29-én halt meg Vágó István, mostanra kiderült, miben halt megMáig sokakat megrendít Vágó István...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:54

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:13

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Szívszorító részletek derültek ki Csűrös Karola utolsó napjairól: „mintha a szíve nem bírta volna tovább a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:23

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gallé László, Karikó Katalin egykori tanáraMély gyász érte a magyar tudományos életet: elhunyt Gallé László, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Hirdetés
Hirdetés