Sörös sertéscsülök részeges módra :) Ezt ki kell próbálnod! :)

Hirdetés
Sörös sertéscsülök részeges módra :) Ezt ki kell próbálnod! :)
Hirdetés

Hozzávalók

    1 kg sertés hátsó csülök
    1 evőkanál só
    1 kiskanál egész fekete bors
    1 vöröshagyma
    2-3 gerezd fokhagyma
    1 babérlevél
    3-4 dl világos sör
    10 dkg füstölt szalonna
    1 mokkáskanál paradicsompüré
    1 mokkáskanál cseresznyepaprika-krém
    1 kiskanál finomliszt
    2.5 dl víz
    1 mokkáskanál ételízesítő-por

Elkészítés módja

1. A csülköket alaposan megmossuk, az esetleg rajta maradt szőrszálakat lekaparjuk, a pecsétet levágjuk róla. /Ezután lábasba tesszük, annyi vizet öntünk rá amennyi ellepi, megsózzuk, a borssal, a megtisztított és elnegyedelt hagymával, a fokhagymával meg a babérlevéllel fűszerezzük\./

Hirdetés
Nagy lángon fölforraljuk, majd kis rést hagyva lefedjük és kis lángon, kb.
Hirdetés
1 óra 30 perc alatt majdnem puhára pároljuk. Szűrőlapáttal egy tepsire tesszük, és sörbe mártogatott szalonnával kenegetve, a közepesnél erősebb lánggal (200°C, légkeveréses sütőben 180°C) kb. 30 perc alatt körös-körül ropogós pirosra sütjük.
Hirdetés

2. Ha elkészült a csülköket félre tesszük, visszamaradt zsírját lábasba öntjük. A kenegetéshez használt szalonnát apró kockákra vágjuk, a zsírra dobjuk és kevergetve kisütjük. A paradicsompürét a paprikakrémmel együtt megfuttatjuk benne. A lisztet ráhintjük és ezt is egy kissé megpirítjuk, majd a vízzel meg 0,5 dl sörrel fölöntjük. A maradék sört nyugodt szívvel igyuk meg.
Hirdetés
Az ételízesítőt beleszórjuk és jól kiforraljuk, végül átszűrjük.
3. Tálaláskor a kicsontozott és fölszeletelt csülköt a sörös szaftjával meglocsoljuk. Párolt káposzta és pirított burgonya illenek köretnek mellé, de ha valaki jobban szereti velesült burgonyával, akkor ahhoz nem kell mást tennie, csak annyit, hogy mielőtt a sütőbe tolja, héjában főtt, cikkekre vágott burgonyát dobál köré és így süti meg a csülköt.
Hirdetés

Forrás: mesterszakacs.eu

2015. április 20. (hétfő), 08:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2021. augusztus 23. (hétfő), 09:36
Hirdetés

Nagyanyáink elfeledett receptje: mióta így készítem el és fűszerezem a szalonna levét, a család majd megveszik érte!

Nagyanyáink elfeledett receptje: mióta így készítem el és fűszerezem a szalonna levét, a család majd megveszik érte!

Manapság divat rásütni egyes ételekre, hogy “hizlal”, “egészségtelen”, vagy éppen ellenkezőleg, hogy “egészséges”, vagy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2020. november 30. (hétfő), 21:24

Újabb orvos hunyt el a koronavírus miatt.Koronavírus okozta a hatvani kórház főorvosának halálát

Újabb orvos hunyt el a koronavírus miatt.Koronavírus okozta a hatvani kórház főorvosának halálát

Koronavírus szövődményében elhunyt a hatvani kórház főorvosa – közölte a hatvanonline.hu. Mély...

Mindenegyben blog
2019. április 16. (kedd), 10:23

Mindenki nálam akar enni, amióta így fűszerezem a húsvéti sonkát. Most elárulom a titkos receptem

Mindenki nálam akar enni, amióta így fűszerezem a húsvéti sonkát. Most elárulom a titkos receptem

Nagyon finom lesz így! A húsvéti asztalról nem hiányozhat a sonka, ez az egyik legfontosabb hagyományos alapélelmiszer...

Mindenegyben blog
2019. április 14. (vasárnap), 11:09

A LEGOMLÓSABB CSÜLÖK, A HÚS ELOLVAD A SZÁDBAN ANNYIRA PUHA! NÁLUNK MINDIG HATALMAS SIKERE VAN!

A LEGOMLÓSABB CSÜLÖK, A HÚS ELOLVAD A SZÁDBAN ANNYIRA PUHA! NÁLUNK MINDIG HATALMAS SIKERE VAN!

A legomlósabb csülök, amit valaha kóstoltam! Ünnepi alkalmakra is remek választás! Hozzávalók:     1 db disznó...

Mindenegyben blog
2018. november 23. (péntek), 19:53

Sertéskocsonya recept

Sertéskocsonya recept

Imádjuk télen, nyáron Valaha  a kocsonya elké­szítése sok előkészületet és időt igényeli: a házilag vágott sertés...

Mindenegyben blog
2018. november 18. (vasárnap), 16:52

A férjem rajong ezért a finomságért! Baconbe tekert sajttal töltött fokhagymás sertéshús!

A férjem rajong ezért a finomságért! Baconbe tekert sajttal töltött fokhagymás sertéshús!

bidista.com

Ma egy olyan receptet hoztunk el nektek, amely hasznos lehet még a tapasztalattal rendelkező háziasszonyok számára is...

Mindenegyben blog
2018. október 01. (hétfő), 09:03

Töltött rolád ahogy mi készítjük, ezzel minden vendéget lenyűgözhetsz!

Töltött rolád ahogy mi készítjük, ezzel minden vendéget lenyűgözhetsz!

bidista.com

Ma egy nagyon ízletes és laktató étel receptjét hoztuk el nektek. Mindig nagy sikere van ennek a...

Mindenegyben blog
2018. augusztus 30. (csütörtök), 19:49

Darált húsos rakott burgonya … Fullosan!

Darált húsos rakott burgonya … Fullosan!

bidista.com

A rakott ételek finomak és könnyen elkészíthetőek. Meglepnéd a családot valami nagyon finommal? Akkor ezt a receptet...

Hirdetés
Hirdetés