Habos felhők mögül vigyáz rám egy angyal, ha szomorú vagyok, gyakran megvigasztal. Éppen úgy, mint egykor, mikor gyermek voltam, mikor látta fiát bánatosan, szótlan.
Ő már felköltözött távoli mennyekbe, én meg azért mászom dombokra, hegyekbe, hogy közelebb legyek gyönyörű szívéhez, s elmondjam az enyém, nélküle mit érez.
Elmondhassam neki, mennyire hiányzik, mikor rágondolok, szemem könnyben ázik. Bárcsak itt lehetne, örömmel ölelném, elszállt gyermekkorom mellette meglelném.
Hiányzik jó lelke, melyből öröm áradt, a két szorgos keze, mely el sose fáradt. Barna, meleg szeme, mely óhajom leste, mesemondó hangja, ha eljött az este.
Ha eljön az este, csillagokra nézek, sok régi emléket sorra felidézek, és amikor végre rám talál az álom az édesanyámat benne megtalálom.
2016. április 29. (péntek), 22:50
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ma van Advent első vasárnapja !Csak egy gondolat és kívánság !Kívánom , hogy boldogságban erő egészségben találjon ,...
Mindenegyben blog 2019. május 15. (szerda), 10:32
A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.” /Teréz anya/
