A gyászoló apa titokban látogatta fia kegyhelyét 13 éven keresztül – aztán egy üzenetet kapott

Hirdetés
A gyászoló apa titokban látogatta fia kegyhelyét 13 éven keresztül – aztán egy üzenetet kapott
Hirdetés

Ha valaki egy közúti balesetben meghal, hozzátartozói gyakran állítanak neki egy kis síremléket az út mentén. Ez lehet egy egyszerű fejfa, egy kis kápolna, vagy egy nagyobb csokor virág egy vázában..

/A kaliforniai Richmond városa mellett is volt az egyik út mentén egy ilyen emlékhely\./

Hirdetés
Csakhogy ez a földterület a Chevron nevű cégé volt, mely több millió dollárt ért.

A kis emlékhely már 10 éve ott volt és mindig szépen gondozták. Mindenki tudta, hogy ott van de senki sem tudta, hogy ki gondozza ilyen odaadóan.

Hirdetés
A területet azonban 2016-ban át akarták alakítani.

[adSulvo]

A cég azonban nem akarta, hogy az emlékhely megsemmisüljön, tisztában voltak azzal, hogy ez igen fontos emléket képvisel valaki számára. Ezért a cég egyik munkatársa egy cédulát helyezett ott el és kérték, hogy a kegyhely tulajdonosa vegye fel velük a kapcsolatot.

A felhívásra Ray Olson válaszolt, ő gondozta ezt a helyet 2003 óta amikor is fia egy balesetben a helyszín közelében meghalt.

Hirdetés

Olson arra gondolt, hogy a cég majd felelősségre fogja őt vonni. A férfi 13 éven keresztül csak éjszaka járt ki gondozni a kis emlékhelyet. Eszébe jutott, hogy a cég valószínűleg el fogja távolítani azt és nem lesz hová mennie majd.

Arra azonban nem gondolt, hogy a cég azért fogja eltávolítani a kegyhelyet, hogy majd egy újat építsen a férfi számára.

Richmond standard

Hirdetés

Így készült el a lenti képen látható hely, és mellé még egy padot is tettek, hogy a gyászoló családtagok és barátok le tudjanak majd ülni.

Hirdetés

Richmond standard

-Ez itt a Te helyed, Ray, most már nem kell éjszakánként kijönnöd ide. -mondta Joe Lorenz a Chevron munkatársa az NBC News -nak.

A cég kiválóan kezelte ezt az esetet és biztosak vagyunk benne, hogy Ray és családtagjai nagyon hálásak ezért a kedves gesztusért.

Forrás: csodalatos.co

2018. március 13. (kedd), 18:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés