? „Egy nyugdíjas tanárnő megállt a piacon, és odaadta az utolsó ezresét egy frissen szabadult fiatalnak. Mindenki bolondnak nézte. De pár nap múlva valaki becsöngetett hozzá, és amit akkor megtudott, arra senki nem számított… Ez a történet megtanít újra bízni az emberségben!” A nagyi pénzt adott egy ex-rabnak buszra. Később hívatlan vendégek állítottak be hozzá Zsuzsa néni egész életében tanárként dolgozott, és most kénytelen volt zöldséget árulni a piacon a nevetségesen alacsony nyugdíja miatt. A veje új feleséget hozott a közös lakásba, a lánya pedig visszaköltözött a gyerekkel az anyjához. Zsuzsa, ahogy csak tudott, segített nekik. – Anyu, rosszul érzem magam, hogy így terhelek téged. Egész nap a kertben vagy, aztán a piacon... – mondta Elvira. – Pihenhetnél egy kicsit. – Semmi baj, lányom. Amíg bírom, segítek neked meg az unokámnak. Ti is sokat segítetek – a kert felét két nap alatt kigyomláltátok! Egyedül nem bírtam volna el vele – válaszolta az asszony. – És hát Lilinek is új cipő kell iskolakezdésre. Nem mehet szakadtban, ugye? Így éltek – egymást segítve, szűkösen, de szeretetben. Hittek benne, hogy egyszer talán náluk is kisüt a nap. Persze, ha Elvira kicsit könyöklősebb típus lett volna, könnyebb lenne az élete. Egy reggel Zsuzsa elindult a piacra. Jó helye volt, sok vevő. Ezt más árusok is észrevették, köztük régi ismerőse, Ludmilla is. Mire Zsuzsa odaért, Ludmilla már elfoglalta a helyét. – Jaj, te meg miért alszol ilyen sokáig? Bocs, már elfoglaltam a helyed. Pakolok majd egy órát, szóval ma máshol kell árulnod – jelentette ki Ludmilla. Zsuzsa nem vitatkozott – nem ilyen volt. Arrébb ment, kipakolta az áruit. Mellé egy régi szomszédasszony, Teri telepedett le. – Na, a vejeddel mi a helyzet? Nem jött vissza? – kérdezte Teri. – Nem. Már más élete van – sóhajtott Zsuzsa. – A mai fiatalokat nem érdekli a család. Inkább maguknak akarnak élni. Az én fiam is még mindig nőtlen, csak a hegyeket járja – mesélte Teri. Ahogy beszélgettek, repült az idő. Délután egy furcsán öltözött, fiatal férfi jelent meg a piacon. – Ez tuti sittes volt! – suttogta Ludmilla, és mindenki a jövevényt bámulta. A férfi Zsuzsa pultjához sétált, előhúzta üres zsebeit, és kérdezett: – Néni, egy fillérem sincs. Adna két almát hitelbe? – Á, vidd csak, nem nagy ügy. De mondd csak, egy ilyen fiatalnak hogyhogy nincs pénze? – kérdezte Zsuzsa vállat vonva. – Most jövök… olyan helyről, amit jobb nem emlegetni. Ne tessék félni, nem vagyok gyilkos. Egy nő miatt kerültem oda. Elvakultam, és ráfáztam. – A családod nem segít? – Megvannak, de nem akarok hívni senkit. Meg akarom őket lepni. Otthon Szekszárdon lakom. – Az nincs közel! A férfi elment a buszpályaudvar felé, beszélt valamit egy sofőrrel, majd visszatért Zsuzsához. – Néni… tudna egy kis pénzt adni kölcsön? Ha nem segít, nem jutok haza. Megígérem, visszahozom! – Mennyit kérsz? – Ezret... Zsuzsa a többi árus döbbent tekintete ellenére elővett egy ezrest, és a fiú kezébe nyomta. – Gyalog mégse megy haza. Vidd csak. – Köszönöm szépen! Visszahozom, ígérem! Engem Palkónak hívnak. És Önt? – Zsuzsa vagyok. Zsuzsa néni. – Köszönöm, Zsuzsa néni! – mondta a fiú, és elindult a buszhoz. – Megbolondultál, Zsuzsa?! Ez a pénznek bottal inthetsz! – háborgott Teri. – Segítenünk kell egymáson. Nem vagyunk állatok – válaszolta Zsuzsa. – Egy sittes nem ember! Az börtönből jött, és oda is való vissza! Zsuzsa csak legyintett, és hazament. (Folytatás az első kommentben…)

? „Egy nyugdíjas tanárnő megállt a piacon, és odaadta az utolsó ezresét egy frissen szabadult fiatalnak. Mindenki bolondnak nézte. De pár nap múlva valaki becsöngetett hozzá, és amit akkor megtudott, arra senki nem számított… Ez a történet megtanít újra bízni az emberségben!” A nagyi pénzt adott egy ex-rabnak buszra. Később hívatlan vendégek állítottak be hozzá Zsuzsa néni egész életében tanárként dolgozott, és most kénytelen volt zöldséget árulni a piacon a nevetségesen alacsony nyugdíja miatt. A veje új feleséget hozott a közös lakásba, a lánya pedig visszaköltözött a gyerekkel az anyjához. Zsuzsa, ahogy csak tudott, segített nekik. – Anyu, rosszul érzem magam, hogy így terhelek téged. Egész nap a kertben vagy, aztán a piacon... – mondta Elvira. – Pihenhetnél egy kicsit. – Semmi baj, lányom. Amíg bírom, segítek neked meg az unokámnak. Ti is sokat segítetek – a kert felét két nap alatt kigyomláltátok! Egyedül nem bírtam volna el vele – válaszolta az asszony. – És hát Lilinek is új cipő kell iskolakezdésre. Nem mehet szakadtban, ugye? Így éltek – egymást segítve, szűkösen, de szeretetben. Hittek benne, hogy egyszer talán náluk is kisüt a nap. Persze, ha Elvira kicsit könyöklősebb típus lett volna, könnyebb lenne az élete. Egy reggel Zsuzsa elindult a piacra. Jó helye volt, sok vevő. Ezt más árusok is észrevették, köztük régi ismerőse, Ludmilla is. Mire Zsuzsa odaért, Ludmilla már elfoglalta a helyét. – Jaj, te meg miért alszol ilyen sokáig? Bocs, már elfoglaltam a helyed. Pakolok majd egy órát, szóval ma máshol kell árulnod – jelentette ki Ludmilla. Zsuzsa nem vitatkozott – nem ilyen volt. Arrébb ment, kipakolta az áruit. Mellé egy régi szomszédasszony, Teri telepedett le. – Na, a vejeddel mi a helyzet? Nem jött vissza? – kérdezte Teri. – Nem. Már más élete van – sóhajtott Zsuzsa. – A mai fiatalokat nem érdekli a család. Inkább maguknak akarnak élni. Az én fiam is még mindig nőtlen, csak a hegyeket járja – mesélte Teri. Ahogy beszélgettek, repült az idő. Délután egy furcsán öltözött, fiatal férfi jelent meg a piacon. – Ez tuti sittes volt! – suttogta Ludmilla, és mindenki a jövevényt bámulta. A férfi Zsuzsa pultjához sétált, előhúzta üres zsebeit, és kérdezett: – Néni, egy fillérem sincs. Adna két almát hitelbe? – Á, vidd csak, nem nagy ügy. De mondd csak, egy ilyen fiatalnak hogyhogy nincs pénze? – kérdezte Zsuzsa vállat vonva. – Most jövök… olyan helyről, amit jobb nem emlegetni. Ne tessék félni, nem vagyok gyilkos. Egy nő miatt kerültem oda. Elvakultam, és ráfáztam. – A családod nem segít? – Megvannak, de nem akarok hívni senkit. Meg akarom őket lepni. Otthon Szekszárdon lakom. – Az nincs közel! A férfi elment a buszpályaudvar felé, beszélt valamit egy sofőrrel, majd visszatért Zsuzsához. – Néni… tudna egy kis pénzt adni kölcsön? Ha nem segít, nem jutok haza. Megígérem, visszahozom! – Mennyit kérsz? – Ezret... Zsuzsa a többi árus döbbent tekintete ellenére elővett egy ezrest, és a fiú kezébe nyomta. – Gyalog mégse megy haza. Vidd csak. – Köszönöm szépen! Visszahozom, ígérem! Engem Palkónak hívnak. És Önt? – Zsuzsa vagyok. Zsuzsa néni. – Köszönöm, Zsuzsa néni! – mondta a fiú, és elindult a buszhoz. – Megbolondultál, Zsuzsa?! Ez a pénznek bottal inthetsz! – háborgott Teri. – Segítenünk kell egymáson. Nem vagyunk állatok – válaszolta Zsuzsa. – Egy sittes nem ember! Az börtönből jött, és oda is való vissza! Zsuzsa csak legyintett, és hazament. (Folytatás az első kommentben…)

A nagyi pénzt adott egy ex-rabnak buszra. Később hívatlan vendégek állítottak be hozzá..Zsuzsa néni egész életében...

Nekem ne legyenek unokáim egy falusi libapásztortól!” – jelentette ki a gazdag üzletember, majd kitagadta a fiát, amikor megtudta, hogy a faluról származó menyasszonya HÁRMASIKREKKEL terhes!

Nekem ne legyenek unokáim egy falusi libapásztortól!” – jelentette ki a gazdag üzletember, majd kitagadta a fiát, amikor megtudta, hogy a faluról származó menyasszonya HÁRMASIKREKKEL terhes!

Nem kellenek nekem unokák egy parasztlánytól! – jelentette ki a milliomos, majd kitagadta a fiát, amikor megtudta, hogy...

? Odaadta az egész fizetését az anyósának, hogy megmentse haldokló férjét – de egy nap figyelmeztetés nélkül elment. Ami ezután következett… az mindent megváltoztatott... ?

? Odaadta az egész fizetését az anyósának, hogy megmentse haldokló férjét – de egy nap figyelmeztetés nélkül elment. Ami ezután következett… az mindent megváltoztatott... ?

A férfi a távolból nézte őket.Az ablak túloldalán ott ült a felesége, Timi, fáradt arccal, de még mindig gyönyörűen. Az...

Miközben Mariann három gyermeket hozott világra a szülőszobán, férje, József és annak fiatal szeretője, egy ördögi „meglepetéssel” készültek... A férfi elvált tőle a háta mögött, majd kidobta a saját lakásából is! De aztán... jött egy olyan váratlan fordulat, amitől megrepedt a galambpár rózsaszín álma, és nem várt pofon csattant a „szerelmesek” arcán… ??? ? A teljes történet – a fotó alatti első kommentben ??

Miközben Mariann három gyermeket hozott világra a szülőszobán, férje, József és annak fiatal szeretője, egy ördögi „meglepetéssel” készültek... A férfi elvált tőle a háta mögött, majd kidobta a saját lakásából is! De aztán... jött egy olyan váratlan fordulat, amitől megrepedt a galambpár rózsaszín álma, és nem várt pofon csattant a „szerelmesek” arcán… ??? ? A teljes történet – a fotó alatti első kommentben ??

Mariann az ágyban feküdt, próbált kényelmes pozíciót találni, de úgy tűnt, mintha a saját teste is lázadna ellene. Hol...

Kiengedtek minket a kórházból – de nem azért, amire gondolnál! Amikor végre azt mondták, hogy mehetünk, meg kellett volna könnyebbülnöm. De teljesen leblokkoltam. A kislányom, Zsófi, maszk mögött mosolygott, szorította a kis nyusziplüssét, és integetett minden nővérkének. Én viszont csak egy dolgot éreztem: szorít a gyomrom. Nem volt hová mennünk. A lakbért hónapok óta nem fizettem – éjjel-nappal vele voltam bent, vártam az eredményeket, a kezeléseket, a reményt. A férje már rég eltűnt. A munkahelyemen azt mondták, megértenek… aztán két hete már nem is hívtak. Pontosan tudtam, mit jelent ez. Próbáltam nem mutatni. Mosolyogtam rá, megsimítottam a haját, engedtem, hogy vegyen egy lufit az ajándékboltból – pedig tudtam, nincs rá pénzünk. Aztán a kórház előterében megjelent két rendőr. Egy pillanatra bepánikoltam – azt hittem, tartozások vagy hiányzó papírok miatt jöttek. De az egyik nővér csak bólintott, és odasúgta: – Minden rendben van. Segíteni jöttek. A rendőrök felajánlották, hogy viszik a táskánkat, és elvisznek egy „ideiglenes szállásra”. Fogalmam sem volt, mit jelent ez – túl fáradt voltam ahhoz, hogy megkérdezzem. Úgy mentünk ki, mint bármelyik család – a táskák kerekei csikorogtak, a nővérek búcsút intettek. De amikor kiléptünk, az egyik rendőr odahajolt hozzám, és átnyújtott egy fehér borítékot. – Csak akkor nyisd ki, ha már benn ülsz a kisbuszban – mondta. Most már benn ülünk. A boríték az ölemben van. És most vettem észre valamit a sarkában. Egy nevet. Az ő nevét. ⬇️ (A teljes történet az első hozzászólásban ??)

Kiengedtek minket a kórházból – de nem azért, amire gondolnál! Amikor végre azt mondták, hogy mehetünk, meg kellett volna könnyebbülnöm. De teljesen leblokkoltam. A kislányom, Zsófi, maszk mögött mosolygott, szorította a kis nyusziplüssét, és integetett minden nővérkének. Én viszont csak egy dolgot éreztem: szorít a gyomrom. Nem volt hová mennünk. A lakbért hónapok óta nem fizettem – éjjel-nappal vele voltam bent, vártam az eredményeket, a kezeléseket, a reményt. A férje már rég eltűnt. A munkahelyemen azt mondták, megértenek… aztán két hete már nem is hívtak. Pontosan tudtam, mit jelent ez. Próbáltam nem mutatni. Mosolyogtam rá, megsimítottam a haját, engedtem, hogy vegyen egy lufit az ajándékboltból – pedig tudtam, nincs rá pénzünk. Aztán a kórház előterében megjelent két rendőr. Egy pillanatra bepánikoltam – azt hittem, tartozások vagy hiányzó papírok miatt jöttek. De az egyik nővér csak bólintott, és odasúgta: – Minden rendben van. Segíteni jöttek. A rendőrök felajánlották, hogy viszik a táskánkat, és elvisznek egy „ideiglenes szállásra”. Fogalmam sem volt, mit jelent ez – túl fáradt voltam ahhoz, hogy megkérdezzem. Úgy mentünk ki, mint bármelyik család – a táskák kerekei csikorogtak, a nővérek búcsút intettek. De amikor kiléptünk, az egyik rendőr odahajolt hozzám, és átnyújtott egy fehér borítékot. – Csak akkor nyisd ki, ha már benn ülsz a kisbuszban – mondta. Most már benn ülünk. A boríték az ölemben van. És most vettem észre valamit a sarkában. Egy nevet. Az ő nevét. ⬇️ (A teljes történet az első hozzászólásban ??)

Kiengedtek minket a kórházból – de nem azért, amire gondolsz Amikor végre közölték velünk, hogy hazamehetünk, elvileg...