Mindenegyben blog 2025. november 19. (szerda), 14:02
Meghalt Lilla...egy ország imádkozott érte, hogy meggyógyuljon...végstádiumú betegséggel küzdött, de mindvégig Hősként viselkedett. Egy kislány maradt édesanya nélkül.. egy ország Lilla nélkül..
A DÖNTÉS TERHEMindig azt hittem, hogy a család olyan, mint egy régi, hímzett terítő: mindenki más-más mintát sző bele,...
Mindenegyben blog 2025. november 19. (szerda), 11:54
Tavaly, 59 éves koromban, megismerkedtem Gergővel, miközben épp próbáltam egyensúlyozni a bevásárlószatyrokkal a piac parkolójában. Odalépett hozzám, és felajánlotta, hogy segít, mielőtt minden a földre borulna. Akkor tudtam meg, hogy özvegy. Pár szó váltásból hosszú beszélgetés lett, abból pedig valami sokkal mélyebb. Két hónappal ezelőtt megkérte a kezemet.
Azóta érzem újra azt a fajta szeretetet, amit legutóbb a húszas éveimben. Évekig teljesen egyedül éltem – egyedül neveltem fel Mátét, két munka között ingázva, hogy tisztességes életet teremthessek neki. Most, hogy felnőtt, diplomás, biztos állása van és családot alapított Zsófival, úgy éreztem: végre én is élhetek egy kicsit saját magamért.
Ezért Gergővel úgy határoztunk, hogy kis, meghitt esküvőt tartunk, csak szűk körben. Egy dolgot azonban pontosan tudtam: magamnak szerettem volna elkészíteni a menyasszonyi ruhámat – és azt akartam, hogy rózsaszín legyen.
Miért épp ez a szín? Mert az elmúlt évtizedekben minden ruhám fakó volt és jelentéktelen, mintha rólam is lekopott volna minden élénkség. Ez a rózsaszín számomra a frissességet, a bátorságot és egy új élet kezdetét jelentette.
Természetesen meghívtam Mátét és Zsófit is. Azt hittem, boldogok lesznek értem.
De amikor Zsófi meglátott a ruhában, harsányan felnevetett.
– Jaj, Ilona! Komolyan ezt vetted fel? Úgy festesz, mint egy kislány, aki a jelmezes dobozt kiforgatta. Rózsaszín? Esküvőre? Hatvanévesen? Ez egyszerűen kínos – mondta hangosan, és a körülöttünk állók összenéztek.
A teremben halkan zsongani kezdett a beszéd. Éreztem, ahogy a fülem és az arcom egyre vörösebb.
Zsófi közelebb hajolt hozzám, és a fülemhez súgta: – Szégyent hozol a saját fiadra. Gondolj bele, mit szólnának Máté ismerősei, ha így látnák az anyját.
Legszívesebben elsüllyedtem volna.
Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, Máté felállt az egyik asztaltól. Megemelte a poharát, és hangosan megszólalt: – Figyelmet szeretnék kérni!
A társaság elhallgatott. Zsófi önelégült mosolya még szélesebbre húzódott – azt hitte, a fia őt fogja igazolni.
?? A folytatás az első kommentben
