Apám lecserélte anyámat egy gyönyörű nőre, akivel egész életében megcsalt. Amikor végre vele élt, rájött, mekkora hibát követett el… de amint meghallotta anyám válaszát, NEM TUDOTT BESZÉLNI – CSAK ÖKÖLLEL VÁLASZOLT... ???Sára egész életében hűséges feleség volt, gondoskodott a férjéről, felnevelte három gyereküket, és akkor is kitartott, amikor más már rég feladta volna.De Pál, az apánk, mindvégig más nő után vágyott. Egy fiatalabb, hangosabb, feltűnőbb nő után – akiről azt hitte, boldoggá teszi majd.Aztán amikor végre elhagyta anyánkat és odaköltözött a szeretőjéhez, gyorsan kiderült, hogy a csillogás nem pótolja a valódi otthont…És amikor végül visszatért volna, és anyánk szemébe nézett…Olyan választ kapott, amitől még a fal is megállt egy pillanatra.De nem szóval válaszolt – hanem ütéssel.A folytatás a fotó alatti első hozzászólásban! ???

Apám lecserélte anyámat egy szép nőre, akivel egész életében megcsalta. Amikor végül vele élt, rájött a hibájára, de amikor meghallotta anyám válaszát, elsápadt a helyszínen...

Sára talán azt hitte, hogy azok a tréfák és ugratások, amelyek az ünnepen elhangzottak, mint például: „Milyen násznagy az, aki még nem volt alatta?”, valójában csak ártatlan viccek voltak. /De lehet, hogy az egész szomszédság tudta, hogy a férje és a pásztor szeretők voltak\./

​

Sára, a naiv lélek, azt hitte, hogy mindez csak szórakozás, valami ugratás. Soha nem gondolta volna, hogy ezek a megjegyzések valójában figyelmeztetések voltak.​

De pontosan ez történt Sárával. Ő tudta meg utoljára, és csak akkor, amikor Pál közölte vele, hogy elhagyja.

Eleinte még csak fel sem fogta.​

– Elmegyek, Sára. A gyerekek felnőttek, már nincs szükségük rám, így nincs értelme, hogy tovább tűrjük egymást – mondta Pál.

Tűrjük egymást. Hogyan tudott volna Sára tűrni őt? Sára szerette a férjét.​

Talán nem olyan szenvedélyes szerelemmel, mint amit a tévésorozatokban mutatnak, de szeretettel, törődéssel. Meghallgatta őt az asztalnál, amikor vacsorázott, és mindig támogatta, még akkor is, amikor tévedett. Vajon nem látta, mennyire szereti őt, és hogy a három gyerekük nem a Szentlélektől van, hanem szerelemből?​

Akkor miért, amikor Sára 49 éves, Pál elmegy? Mi hiányzott neki a családból? Sára száz százalékos háziasszony volt.​

Mindig tiszta volt a házban, finom étel volt az asztalon.

És megtanította a lányait is ugyanerre. Igaz, hogy Vili, a legkisebb fiú, lusta volt.​

De ő fiú, előfordul, majd felnő és megkomolyodik. A katonaság majd helyre teszi az eszét.​

– Pál, hová mész? Az otthonod itt van! – mondta Sára a férjének.

Nem kérdezte meg, hogy valakihez megy-e, vagy csak elhagyja őt. Nem akart semmit tudni róla. Esélyt akart adni magának és Pálnak, hogy mindent úgy hagyjanak, ahogy volt.​

És amikor azt mondta, hogy elhagyja egy másik nő miatt, és még a nevét is kimondta, akkor az esélyek jelentősen csökkentek volna.​

– Sára, el kell mennem valahová. Egész életemben a gyerekeink miatt tettem úgy, mintha minden rendben lenne, de most már nem akarom.

Nem szeretlek, és soha nem is szerettelek.

Tudod, mi házasságban éltünk, Pál nem kímélte őt, annyira bántotta ezekkel a szavakkal, nem szerette a házasságban, ezért végleg úgy döntött, hogy nem marad a családban.​

Sára nem sírt, nem esett hisztériába, nem vádolta és nem könyörgött a férjének, visszatartotta a könnyeit. Olyan ember volt, olyan nevelést kapott, hogy ne alázza meg magát nyöszörgéssel.​

– Pál, várhattál volna, amíg Vili visszatér a katonaságból, akkor elmehettél volna. Hogyan mondjam meg neki, hogy elhagytál minket? Tudod, milyen hatással lehetnek az ilyen hírek, amikor fegyver van a kezében.

– Hallgass – robbant ki hirtelen Pál –, zsarolni akarsz a fiammal? Ne taníts engem, tanárnő. Elegem van a moralizálásodból.

Tanítsd az iskolában a diákokat, de nekem elegem van. Összekevered az iskolát és az otthont, kedvesem. Nem vagyok az a diák, akinek gondolsz. Holnap akartam elmenni. Ma elmegyek. Nem bírlak látni.

Sára az ablakhoz ment, és a távoli fák csúcsait nézte. Ott állt és bámult. Könnyebb volt visszatartani a könnyeit, amelyek jöttek és megpróbálták elfojtani Sára büszkeségét. Mindig így tett, és a fák megmentették őt a megalázó könnyektől. De nem ma. Ma a fák csúcsai nem tudták visszatartani a könnyeit.​

Pál sietett a lakásban, összeszedve a dolgait. És Sára, anélkül, hogy tudta volna miért, elkezdett segíteni neki. Kivette az ingeit a szekrényből, és gondosan összehajtogatta őket.

Amikor valamit precízen csinált, a gondolatai rendeződtek, és képes volt elemezni, mi történik. Úgy gondolta, hogy ez egy matematikus gondolkodásmódja, mivel ezt a tantárgyat tanította a gimnáziumban.​

A matematika szereti a rendet és a pontosságot, és Sárának most nagyobb szüksége volt rájuk, mint valaha. Pál kirántotta az összehajtogatott ingeket a Eltelt egy év. Sára ugyanott tanított, ugyanabban az iskolában, ugyanabban az osztályteremben. A gyerekei, mindhárom, rendszeresen látogatták, de a férjéről keveset hallott.

Egyszer-egyszer kapott egy-egy pletykát – hogy Pál új nője, Beáta, fiatalabb, de önző, hogy már többször veszekedtek, hogy talán még meg is bánta a döntését.

De Sára nem törődött vele.

Egy reggel azonban, amikor a tanári szobában kávét töltött magának, megjelent az ajtóban… Pál.

– Beszélhetünk? – kérdezte csendesen.

Sára felnézett, és szinte meglepődött, hogy nem érzett semmit. Sem dühöt, sem fájdalmat. Csak érdeklődést.

– Van öt perced – mondta, és intett a folyosó felé.

Leültek egy padra az udvar sarkában, ahol régen annyit nevetgéltek együtt diákjaikon.

– Beáta elment – mondta Pál hirtelen.

– Részvétem – felelte Sára udvariasan.

– Nem kell gúnyolódnod. Hibáztam. Azt hittem, új életet kezdek, de csak önzőségből léptem. Azt hittem, boldogabb leszek, de nem lettem. Minden reggel veled keltem, és veled feküdtem – gondolatban.

– És most? – kérdezte Sára. – Mit vársz?

– Hogy megbocsáss.

– Megbocsátani könnyű – bólintott Sára. – Már megbocsátottam.

– Akkor… visszajöhetek?

Sára felállt. Nem volt benne harag. Csak szelíd tisztánlátás.

– A megbocsátás nem egyenlő a visszafogadással, Pál. Én most már boldog vagyok – nélküled. A gyerekeinkkel, a munkámmal, a kertemmel. Nem haragszom rád. De amit eldobtál, az nem vár vissza.

– Sára, kérlek…

– Pál… – mosolygott szelíden. – Te nem a feleségedet cserélted el. Te az életedet dobtad el. És nem lehet visszatekerni az órát.

Pál csak állt, meggörnyedt vállakkal, mint akire egy év súlya most zuhant rá igazán.

Sára pedig visszament az osztályba – és tovább tanította a gyerekeket, a matekot, és valami sokkal fontosabbat: önbecsülést, tartást, és azt, hogy a szeretet néha azt is jelenti: nem engedem, hogy újra bántsanak.

2025. április 11. (péntek), 06:08