Apám lecserélte anyámat egy gyönyörű nőre, akivel egész életében megcsalt. Amikor végre vele élt, rájött, mekkora hibát követett el… de amint meghallotta anyám válaszát, NEM TUDOTT BESZÉLNI – CSAK ÖKÖLLEL VÁLASZOLT... ???Sára egész életében hűséges feleség volt, gondoskodott a férjéről, felnevelte három gyereküket, és akkor is kitartott, amikor más már rég feladta volna.De Pál, az apánk, mindvégig más nő után vágyott. Egy fiatalabb, hangosabb, feltűnőbb nő után – akiről azt hitte, boldoggá teszi majd.Aztán amikor végre elhagyta anyánkat és odaköltözött a szeretőjéhez, gyorsan kiderült, hogy a csillogás nem pótolja a valódi otthont…És amikor végül visszatért volna, és anyánk szemébe nézett…Olyan választ kapott, amitől még a fal is megállt egy pillanatra.De nem szóval válaszolt – hanem ütéssel.A folytatás a fotó alatti első hozzászólásban! ???
Apám lecserélte anyámat egy szép nőre, akivel egész életében megcsalta. Amikor végül vele élt, rájött a hibájára, de amikor meghallotta anyám válaszát, elsápadt a helyszínen...
Sára talán azt hitte, hogy azok a tréfák és ugratások, amelyek az ünnepen elhangzottak, mint például: „Milyen násznagy az, aki még nem volt alatta?”, valójában csak ártatlan viccek voltak. /De lehet, hogy az egész szomszédság tudta, hogy a férje és a pásztor szeretők voltak\./
Sára, a naiv lélek, azt hitte, hogy mindez csak szórakozás, valami ugratás. Soha nem gondolta volna, hogy ezek a megjegyzések valójában figyelmeztetések voltak.
De pontosan ez történt Sárával. Ő tudta meg utoljára, és csak akkor, amikor Pál közölte vele, hogy elhagyja.
– Elmegyek, Sára. A gyerekek felnőttek, már nincs szükségük rám, így nincs értelme, hogy tovább tűrjük egymást – mondta Pál.
Tűrjük egymást. Hogyan tudott volna Sára tűrni őt? Sára szerette a férjét.
Talán nem olyan szenvedélyes szerelemmel, mint amit a tévésorozatokban mutatnak, de szeretettel, törődéssel. Meghallgatta őt az asztalnál, amikor vacsorázott, és mindig támogatta, még akkor is, amikor tévedett. Vajon nem látta, mennyire szereti őt, és hogy a három gyerekük nem a Szentlélektől van, hanem szerelemből?
Akkor miért, amikor Sára 49 éves, Pál elmegy? Mi hiányzott neki a családból? Sára száz százalékos háziasszony volt.
Mindig tiszta volt a házban, finom étel volt az asztalon.
De ő fiú, előfordul, majd felnő és megkomolyodik. A katonaság majd helyre teszi az eszét.
– Pál, hová mész? Az otthonod itt van! – mondta Sára a férjének.
Nem kérdezte meg, hogy valakihez megy-e, vagy csak elhagyja őt. Nem akart semmit tudni róla. Esélyt akart adni magának és Pálnak, hogy mindent úgy hagyjanak, ahogy volt.
És amikor azt mondta, hogy elhagyja egy másik nő miatt, és még a nevét is kimondta, akkor az esélyek jelentősen csökkentek volna.
– Sára, el kell mennem valahová. Egész életemben a gyerekeink miatt tettem úgy, mintha minden rendben lenne, de most már nem akarom.
Tudod, mi házasságban éltünk, Pál nem kímélte őt, annyira bántotta ezekkel a szavakkal, nem szerette a házasságban, ezért végleg úgy döntött, hogy nem marad a családban.
Sára nem sírt, nem esett hisztériába, nem vádolta és nem könyörgött a férjének, visszatartotta a könnyeit. Olyan ember volt, olyan nevelést kapott, hogy ne alázza meg magát nyöszörgéssel.
– Pál, várhattál volna, amíg Vili visszatér a katonaságból, akkor elmehettél volna. Hogyan mondjam meg neki, hogy elhagytál minket? Tudod, milyen hatással lehetnek az ilyen hírek, amikor fegyver van a kezében.
– Hallgass – robbant ki hirtelen Pál –, zsarolni akarsz a fiammal? Ne taníts engem, tanárnő. Elegem van a moralizálásodból.
Sára az ablakhoz ment, és a távoli fák csúcsait nézte. Ott állt és bámult. Könnyebb volt visszatartani a könnyeit, amelyek jöttek és megpróbálták elfojtani Sára büszkeségét. Mindig így tett, és a fák megmentették őt a megalázó könnyektől. De nem ma. Ma a fák csúcsai nem tudták visszatartani a könnyeit.
Pál sietett a lakásban, összeszedve a dolgait. És Sára, anélkül, hogy tudta volna miért, elkezdett segíteni neki. Kivette az ingeit a szekrényből, és gondosan összehajtogatta őket.
A matematika szereti a rendet és a pontosságot, és Sárának most nagyobb szüksége volt rájuk, mint valaha. Pál kirántotta az összehajtogatott ingeket a Eltelt egy év. Sára ugyanott tanított, ugyanabban az iskolában, ugyanabban az osztályteremben. A gyerekei, mindhárom, rendszeresen látogatták, de a férjéről keveset hallott.
Egyszer-egyszer kapott egy-egy pletykát – hogy Pál új nője, Beáta, fiatalabb, de önző, hogy már többször veszekedtek, hogy talán még meg is bánta a döntését.
Egy reggel azonban, amikor a tanári szobában kávét töltött magának, megjelent az ajtóban… Pál.
– Beszélhetünk? – kérdezte csendesen.
Sára felnézett, és szinte meglepődött, hogy nem érzett semmit. Sem dühöt, sem fájdalmat. Csak érdeklődést.
– Van öt perced – mondta, és intett a folyosó felé.
Leültek egy padra az udvar sarkában, ahol régen annyit nevetgéltek együtt diákjaikon.
– Beáta elment – mondta Pál hirtelen.
– Részvétem – felelte Sára udvariasan.
– Nem kell gúnyolódnod. Hibáztam. Azt hittem, új életet kezdek, de csak önzőségből léptem. Azt hittem, boldogabb leszek, de nem lettem. Minden reggel veled keltem, és veled feküdtem – gondolatban.
– És most? – kérdezte Sára. – Mit vársz?
– Hogy megbocsáss.
– Megbocsátani könnyű – bólintott Sára. – Már megbocsátottam.
– Akkor… visszajöhetek?
Sára felállt. Nem volt benne harag. Csak szelíd tisztánlátás.
– A megbocsátás nem egyenlő a visszafogadással, Pál. Én most már boldog vagyok – nélküled. A gyerekeinkkel, a munkámmal, a kertemmel. Nem haragszom rád. De amit eldobtál, az nem vár vissza.
– Sára, kérlek…
– Pál… – mosolygott szelíden. – Te nem a feleségedet cserélted el. Te az életedet dobtad el. És nem lehet visszatekerni az órát.
Pál csak állt, meggörnyedt vállakkal, mint akire egy év súlya most zuhant rá igazán.
Sára pedig visszament az osztályba – és tovább tanította a gyerekeket, a matekot, és valami sokkal fontosabbat: önbecsülést, tartást, és azt, hogy a szeretet néha azt is jelenti: nem engedem, hogy újra bántsanak.
2025. április 11. (péntek), 06:08
Kapcsolódó cikkünk
Utolsó útjára menyasszonyi ruhába öltöztették a szerény vidéki lányt. Amit a búcsúszertartáson tett a róka, attól az egész falu lélegzete elakadt!
Márta mindig is átlagos lánynak számított, sosem emelkedett ki különösebben a társai közül. A tanulásban és a játékokban egy szinten volt a többiekkel. Az álmai az idő múlásával változtak: óvodásként egy csodaszép babára vágyott, az alsó tagozatban egy olyan csinos ruhára, mint a barátnőjének volt, a középiskolában pedig egy daliás hercegről álmodozott, és egy igaz szerelemről.
A kis Márti álmainak megvalósításában két ember játszott kulcsszerepet: szeretett nagyapja, Pista bácsi, és édesanyja, Olga. Ez a két ember volt számára a világ közepe, ők álltak hozzá a legközelebb. A nagyapát az egész megyében ismerték és tisztelték, mint egyenes, feddhetetlen hírű erdészt.
Több évtizedes szolgálata alatt soha nem kötött alkut orvvadászokkal, ezért kivívta a megyei vezetők megbecsülését is. Az édesanyja fejőnőként dolgozott egy helyi gazdaságban, visszavonultan élt, és kerülte a kapcsolatot a falubeliekkel.
Olga zárkózottsága már gyermekkorában kialakult – élete tele volt nehézségekkel és mások elutasító hozzáállásával, még jóval Márta születése előtt. Visszahúzódó, halk szavú gyermek volt, bár külső megjelenésére nem lehetett panasz – finom arcvonások, karcsú testalkat és hosszú haj jellemezte. Az emberek mégis sokszor csak a járásán csámcsogtak: Olga ugyanis születése óta sántított az egyik lábára.
A középiskola után Olga a városba ment munkát keresni. Egy kis élelmiszerboltban kapott állást, ahol szerény fizetése épphogy elég volt a közös fürdős szoba bérlésére és egy visszafogott életre – még egy kis megtakarítása is maradt. Azt hitte, a városban senkit nem érdekel majd a sántikálása.
Hat hónappal később megismerkedett Zolival, aki gyakran tért be a boltba. A csendesebb időszakokban hosszasan beszélgettek különféle témákról. Olgát vonzotta a fiú, de nem remélt semmit. Éppen ezért lepődött meg, amikor Zoli randira hívta. A kapcsolatuk gyorsan elmélyült, Olga boldognak érezte magát.
Pár hónap múlva azonban egyre gyakrabban lett rosszul. Az orvos hamar kiderítette az okot: terhesség. Olga sokáig nem merte elmondani Zolinak, de amikor összeszedte a bátorságát, a fiú reakciója megrázó volt:
– „Megőrültél? Gyereket akarsz tőlem? El tudod képzelni, hogy hogy mutatnék egy sánta nő mellett? Azt hiszed, megfogsz ezzel? Ha tényleg az enyém – szabadulj meg tőle.”
A fiú becsapta az ajtót, és örökre eltűnt. Aznap éjjel Olga nem aludt – zokogott. De az abortuszhoz már késő volt. Az orvos is azt mondta: szülni kell. Olga dolgozott még egy darabig, amíg a főnök észre nem vette az állapotát. Akkor összepakolt, és hazaköltözött Pista bácsihoz.
Hogy ne fogadta volna vissza az apja? Az a férfi, akinek a felesége a szüléskor halt meg, amikor az orvosok a kislány életét mentették – de a nő ízülete megsérült. Azóta is magát hibáztatta.
Pista bácsi eldöntötte, hogy felneveli az unokáját, bármi történjék is. A falusiak persze suttogtak.
– „Olga béna, aztán most meg gyerekkel jött vissza.” – „Miért ment a városba? Talán pénzt keresni műtétre?”
Olga ilyenkor legszívesebben elfutott volna a világból. De hova ment volna, ha nem az apjához? A szülés után a helyi gazdaságban vállalt munkát fejőnőként, a gyerek felügyeletében pedig az apja segített.
A kislány – Márta – gyorsan cseperedett. Nagypapája boldogan vitte magával az erdőbe, és tanította a természet szeretetére. Egy nap, amikor Márta középiskolás volt, furcsa, jajgató hangot hallottak a mocsár felől.
– „Valaki bajban van” – mondta Pista bácsi. – „Gyerünk, gyorsan!”
A mocsaras részen találtak egy apró rókakölyköt, aki egy tuskón kuporgott, reszketve. Az öreg gyorsan kiszabadította, Márta pedig a kabátjába csavarta.
– „Rozsdásnak fogom hívni!” – jelentette ki. „Olyan, mint a rozsdás őszi falevél.”
Így kezdődött a különös barátság kettejük közt. A róka Mártához nőtt – úgy viselkedett, mint egy kutya: ha a lány elment, nyüszített; ha hazatért, azonnal odafutott hozzá. És az idegenekkel szemben is védte – harciasan.
De hogy hogyan lett Rozsdásból a hős, aki egy temetésen élve mentette meg Mártát, azt olvasd el a teljes történetben!
Olvasd tovább a történetet az első hozzászólásban! ????
