?„Klára Néni, segítsen! Anyukám már három napja alszik, és furcsa szag van a lakásban…” – zokogott Marika a szomszéd ajtaja előtt hajnalban…? Ötévesen még alig tudott egyedül cipőt kötni, de három teljes napig próbálta életben tartani magát – egyedül. Anyukája, Anna, aki egyedül nevelte őt és fáradhatatlanul dolgozott a közeli kisboltban, már nem ébredt fel. Marika pedig azt hitte, csak nagyon fáradt, és nem szabad felébreszteni... Amíg anya „aludt”, ő megette a maradék virslit a hűtőből, a babájával beszélgetett, és várta, hogy újra mosolyogjon az, aki már soha többé nem fog. A kislány három napot töltött az édesanyja holtteste mellett, mire végül kopogtatott a szomszédhoz – Lajos bácsihoz és Klára Nénihez, akikben még bízni tudott. És amit az idős szomszéd a kanapén látott, az örökre beleégett a lelkébe… A folytatás a kép alatti első hozzászólásban olvasható! ? ??
1. rész: Három nap csend
– Néni, segítsen, kérem! – szólt egy gyenge hang a telefonban. – Anyukám három napja alszik, és furcsa szag van a lakásban...
A diszpécser azonnal komolyan vette a hívást. /A vonal másik végén egy kislány hangja remegett a félelemtől\./
Amikor a mentők és a rendőrök megérkeztek a panelház negyedik emeletére, az ajtót egy szomszéd, Klára Néni nyitotta ki nekik, aki épp akkor érkezett haza. Lajos bácsi, a férje, már a bejáratnál megérezte a nehéz, fojtogató szagot. Azonnal az orrához kapta a kezét, hátrébb lépett, majd elővette a telefonját.
– „Klára! Hívd a mentőket! Gyorsan! Szerintem... szerintem már nem él.”
A lakásba lépve a mentők döbbenten álltak meg a nappali közepén. A kanapén fekvő nő, Kovács Anna, élettelen testével inkább hasonlított egy viaszbabára, mint egy emberre. A testét csak egy vékony pokróc fedte, félig nyitott szemei üvegesen bámultak a plafonra, szája enyhén nyitva volt, kilátszott belőle a megduzzadt, elkékült nyelve.
A szag mindent belengett. Nehéz volt leírni: egy régi, megmaradt parfüm aromája keveredett az elmúlás fémes illatával. A levegő sűrű volt és fojtogató.
A szoba egyik sarkában, a fal mellett, egy öt év körüli kislány, Marika, egy kopott babát szorított magához. Nagy, fáradt szemeivel nézte, ahogy a felnőttek sürögnek-forognak a lakásban. Nem értette pontosan, mi történik, de érezte: valami nagyon nincs rendben.
Érezte, hogy anya már sosem fog újra mosolyogni. Nem fogja többé érezni a reggeli kávé és vanília illatát, amit annyira szeretett. Nem lesz több mesélés, több ölelés, több esti puszi.
2. rész: Egyedül három napig
Perceken belül megtelt a lakás emberekkel. Mentősök, rendőrök, szociális munkások – kérdések, könnyek, döbbent szomszédok a bejáratban.
– „A kislány egyedül volt vele… három napig?” – kérdezte egy rendőr döbbenten.
– „Igen” – bólintott Klára Néni. „Itt volt végig. Egyedül boldogult, pedig csak öt éves.”
Az egyik ápolónő gyengéden felemelte Marikát, aki azonban kapálózni kezdett.
– „Nem! Nem akarok menni! Fel kell ébresztenem anyát! Ő nem hagyott még soha egyedül!”
Az asszony lehajolt hozzá, és suttogva mondta:
– „Kicsim… anya most nagyon fáradt. De mostantól valaki mindig vigyázni fog rád. Te egy nagyon-nagyon bátor kislány vagy.”
Marika némán sírt. Könnyei lehullottak a baba arcára, amit szorosan ölelt.
Aznap este a kislányt a kórházba vitték kivizsgálásra. Kiszáradt, legyengült volt – de életben maradt. Az orvosok azt mondták: csoda történt. Egy őrangyal védte meg őt.
A következő napokban megkezdődtek a hivatalos eljárások.
Amikor megkérték a kislányt, hogy válasszon magának egy játékot az új otthonába, ő nem habozott. A régi, kék szemű babáját szorította magához, és csak ennyit mondott:
– „Ő velem volt, amikor anya aludt. És mindig meghallgatott. Most együtt alszunk majd… amíg anya visszajön álmomban.”
Minden este, amikor lehunyta a szemét, ugyanazt álmodta.
Anya ott ült az ágya szélén, mosolygott, és ezt mondta:
– „Ügyes voltál, kicsim. Nagyon bátor voltál. Mostantól mindig figyelni fogok rád, fentről is.”
És a szobában finom vaníliaillat terjengett.
Marika története – 3. rész: Új otthon, új élet
A kórházban töltött napok után Marikát hivatalosan is Klára Néni és Lajos bácsi vették magukhoz ideiglenes nevelésre. A hatóságok engedélyezték, hiszen ők voltak az egyetlenek, akik ismerték a kislányt, és akik azonnal a segítségére siettek.
Amikor Marika először lépte át az új otthona küszöbét, szorosan ölelte a babáját. A lakás kicsi volt, de tiszta és meleg. A sarokban egy régi, virágos fotel állt, és a levegőben levendula és frissen sült kalács illata terjengett.
– „Nézd csak, Marika, ez itt a szobád” – mosolygott rá Klára Néni, és egy apró szobába vezette, ahol egy egyszemélyes ágy, egy kis szekrény és egy ablak várta, amin piros kockás függöny lógott.
– „Ezt… ezt mind én kapom?” – kérdezte Marika suttogva.
– „Bizony. Itt fogsz aludni, és minden este mesélünk neked. Lajos bácsi már kikészítette a mesekönyveket.
– „És anya tudni fogja, hogy itt vagyok?”
Klára Néni leguggolt mellé.
– „Tudni fogja, kicsim. Az anyukák mindig tudják. Ő most is figyel rád, még ha nem is látod.”
Az első óvodai nap
Néhány hét telt el, mire Marika arcán újra megjelent egy halvány mosoly. Klára Néni minden reggel friss reggelivel várta, Lajos bácsi pedig esténként vicces történeteket mesélt a régi idők falusi életéről.
Egyik reggel Klára Néni leült mellé a reggelizőasztalnál, és megfogta a kezét.
– „Ma fontos nap van, Marika. Meglátogatjuk az óvodát, ahol más gyerekek is játszanak.”
– „Ott lesznek anyukák is?”
– „Lehet, hogy néhány igen. De mi is ott leszünk veled, jó?”
Marika bólintott, bár az ujjai idegesen markolták a babáját.
Az óvodában a nevelők kedvesen fogadták.
– „Szia! Szép a babád. Leülhetsz mellém, ha akarod.”
Marika lassan bólintott, majd leült Dorka mellé a kockaszőnyegre. Pár perc múlva már együtt építettek egy várat fakockákból.
Aznap délután, amikor hazatértek, Marika csak ennyit mondott:
– „Anya biztos mosolyogott, ugye?”
– „Nagyon is” – felelte Klára Néni, könnyes szemmel. – „Nagyon büszke lenne rád.”
5. rész: Az első nevetés
Egy este, amikor Lajos bácsi a vacsora után elővette a szájharmonikáját, Marika először nevetett fel hangosan. Tiszta, őszinte kacagás volt – az a fajta, amit csak a gyerekek tudnak produkálni, ha valami igazán mulatságos történik. Lajos bácsi úgy tett, mintha teljesen félre fújná a dallamot, és direkt elrontotta, amitől Marika a hasát fogta.
– „Te vagy a legviccesebb bácsi a világon!” – kiáltotta, miközben a babáját is megpörgette.
Klára Néni a konyhából figyelte őket, és a szívében egyre erősebben érezte: ez a kislány ide tartozik.
6. rész: Az álom újra
Még mindig minden este ugyanazt álmodta.
Anyukája ült az ágya szélén, simogatta a haját, és ezt mondta:
– „Köszönöm, hogy ilyen bátor voltál, kicsim. Most már jó kezekben vagy. És tudod, én mindig itt leszek… a szívedben.”
És újra megjelent az a különös, édes vaníliaillat, amit csak az anyukája tudott magával hozni.
2025. március 29. (szombat), 19:28
