Rányitottam a lányomra a fürdőszobában. A férjemmel volt ott... ezt csinálták
Hirdetés
Hirdetés
Hányszor eszembe jut, vajon hova lett az a tündéri, anyás, bújós kisbaba, akinek én voltam a mindene? Azt hittem, senki sem állhat közénk. A férjemért is tűzbe tettem volna a kezem. És erre tessék...!
/Olivér, az életem szerelme a lányommal él\./
Hirdetés
Nemrég gyerekük született, akit még sosem láttam. Nem beszélek ugyanis se a volt férjemmel, se Verocskával, mióta elhagytak. A közös otthonunkból költöztek el kéz a kézben.
Hirdetés
A lányom kezdett ki Olivérrel, ebben biztos vagyok. Figyelmeztetett a barátnőm, nem egyszer, hogy szóljak rá Verámra, ne illegesse magát folyton a férjem előtt, de csak nevettem, és legyintettem rá: csak gyakorolja nyugodtan a pillarebegtetést. Büszke voltam rá nagyon, micsoda jó kis bögyös nőci lett a csupaláb, semmi mell kamaszlányból. Az persze fel se merült bennem, hogy Olivérre is hatással lehet a nevelt lánya.
Hirdetés
Könyörgöm, harminc év van köztük!
Semmit se tudtam kettejük vonzalmáról, amíg egy napon rájuk nem nyitottam a fürdőszobában. Hazaugrottam valamiért. Ahogy beléptem a házba, első utam a mosdóba vezetett, amely azonban már duplán foglalt volt. Porig aláztak. De még mielőtt megfogalmazódott volna bennem, hogy vége a házasságomnak, rácsodálkoztam a lányomra. Az én szelíd, szótlan, félénk kis tündérkémre, aki mint egy dévaj gogotáncosnő, elképesztő fehérneműben vonaglott a férjemen.
Hirdetés
Tulajdonképpen nevetséges szitu volt. Egészen abszurd. Akárcsak a magyarázatuk: szerelmesek lettünk. Rólam egyöntetűen azt állították, hogy nagyon szeretnek. Ha így lenne, válaszoltam nekik, nem tettétek volna ezt velem. Ha nem így lenne, már elköltöztünk volna, jegyezte meg Olivér. A lányom sírt, amikor összepakolta a holmiját. Jó lett volna megölelni, de annyira gyűlöltem azért, amit tett.
Hirdetés
Tudta, mennyire szeretem Olivért. Tudta, emlékeznie kellett rá, milyen sokáig kerestem a megfelelő társat, aki igazán mellettem, mellettünk áll.
Miért kellett neki ez a vén pasi? Vagy egyszerűen csak le akart győzni? Engem, az édesanyját?
Elköltöztek egy másik városrészbe, ahol senki sem ismerte a történetüket, de nekem maradnom kellett. Még most is össze-összesúgnak a hátam mögött.
Hirdetés
Sajnálnak, de van, aki szerint meg kellene bocsátanom nekik az unokám miatt. De erre képtelen vagyok.
2020. szeptember 21. (hétfő), 10:35
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
♈ Kos (03.21.–04.19.)Ma a Kosok energiája szinte felrobban, de figyelj, hogy ne veszekedésben vezesd le, hanem...
Mindenegyben blog 2025. november 05. (szerda), 08:18
Bálint hazaért, és olyasmit látott, amit soha nem felejt el. A házvezetőnő a lebénult fiával táncolt – és amit ezután megtudott, az mindent megváltoztatott.
Noel valaha az élet öröme volt maga: futott, nevetett, mindenkit megfertőzött a derűjével. Aztán egy hirtelen baleset egyetlen pillanat alatt elvette tőle mindezt. Fél év telt el, és a kisfiú már csak csendben ült a kerekesszékében, üres tekintettel bámulta a falat.
Apja, Bálint, aki addig mindig mindent megoldott, most először érezte, hogy a pénz és a hatalom semmit sem ér. Próbált orvosokat, terápiákat, csodákat – de semmi sem mozdult meg Noelben. Csak a némaság maradt.
Egy nap megjelent a házban Sofia, a fiatal házvezetőnő, akit azért hívott, hogy segítsen gondoskodni a fiúról. A lány halk szavú volt, mosolya meleg, és minden mozdulatában ott volt valami megmagyarázhatatlan nyugalom.
Egy délután, miközben port törölt, zenét tett be a nappaliban. Nem volt szándékos, csak egy régi dallam szólt halkan. Amikor hátranézett, észrevette, hogy Noel ujjai finoman megmozdulnak a karfán – mintha a zene átjárná őt.
Sofia nem szólt semmit. Csak táncolni kezdett – lassan, könnyedén, mintha a levegővel együtt ringatózna. A kisfiú figyelte, majd a keze megint megmozdult.
– Látod? – mosolygott rá Sofia. – A tested nem felejtett el örülni. Csak hallgass a dallamra.
Noel szemében apró fény csillant. Hónapok óta először mosolygott.
Onnantól minden délután közösen hallgattak zenét. A fiú tanulta, hogyan mozgassa a karját a ritmusra, és Sofia türelmesen vezette. A ház újra élettel telt meg.
Egy délután, amikor Bálint a szokásosnál korábban ért haza, halk zene szűrődött ki a nappaliból. Megállt az ajtóban, és benézett.
A fia a kerekesszékében ült, és Sofia mellette táncolt. Noel nevetett, a karját a dallam ütemére mozgatta, és a szoba megtelt meleg fénnyel.
Bálint szó nélkül figyelte őket. A szeme megtelt könnyel.
Az, ami ezután történt… mindent megváltoztatott.
A folytatást az első kommentben találja. ??
