Császármorzsa – smarni recept

Hirdetés
Császármorzsa – smarni recept
Hirdetés

Ezt a sváb finomságot sokféleképpen hívják, gyerekkoromban mi csak smarninak ismertük.Nagyon egyszerű és könnyen elkészíthető, laktatós étel.

Hozzávalók.

kb. /fél kg liszt, a lisztnek egyharmada búzadara, 3\-4 egész tojás, ízlés szerint só, tej, és még egy jó nagy kanál zsír kell hozzá\./

Hirdetés
Étkezéskor megszórhatjuk egy kevés cukorral, tehetünk rá bármilyen lekvárt és ihatunk hozzá tejet.

A hozzávalókat annyi tejjel keverjük össze, hogy igazán sűrű, nehezen önthető masszát kapjunk. Vagyis inkább csak kanállal tudjuk kikaparni a tálból.

Egy lábosba feltesszük a zsírt, miután elolvadt beletesszük a sűrű masszát és szinteállandóan kevergetjük, mozgatjuk. Lassan kezd egybeállni, illetve sülni az alapanyag.

Hirdetés
Majd egy idő után látjuk, hogy egyre jobban morzsálódik, és egyben pirul is. Miután megkóstoltuk ésnem érezzük, hogy nyers, ragadós lenne, elkészültünk vele.

Fogyasztás előtt meghintjük kristálycukorral, tehetünk rá lekvárt, illetve fogyaszthatjuk tejjel is.

smarni

A királyok eledelének is hívták. Az osztrákok csak Kaiserschmarrn néven illetik, bár a tésztája alapvetően édesebb, mint a sváb császármorzsa esetében.

Hirdetés

Kóstoljuk meg!

Forrás: egyszerugyorsreceptek.com

2016. február 06. (szombat), 22:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 16:19
Hirdetés

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!A tökéletes krumplipüré titka: főzd...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. augusztus 12. (hétfő), 17:16

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

bidista.com

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával  A borsóleves a család egyik nagy kedvence, de másként...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 14:12

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

HOZZÁVALÓK:36×23-as tepsibenfél kg szélesmetélt tészta250 g darált mák6 db tojás10 dkg vaj2 dl tejföl20 dkg cukor (...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 06:10

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nagyon szeretem a szőlőt, persze télen is veszem amit a nagyáruházakban lehet vásárolni. Most viszont úgy döntöttem,...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 08. (csütörtök), 14:42

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapjánEz a kedvenc töltött paprika receptem. Olyan különleges íze...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 07. (szerda), 14:17

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

A bögrés palacsinta recept nagyon egyszerű, nem lehet elrontani. 3 dl-s bögrét használtunk a méréshez, de aki nagyobb...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 06. (kedd), 14:45

Egy kis pihe puha sült oldalas, így tanította a nagymamám

Egy kis pihe puha sült oldalas, így tanította a nagymamám

A sütőben sült 130 fokon 4 óra hosszát letakarva, plusz 200 fokon míg szép” pirosra” meg sült. Végeredmény ???Nagyon,...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 04. (vasárnap), 15:10

10 perces Kócos túrós. Nem kell gyúrni, csak rétegekben beszóród a tepsibe a hozzávalókat: Kócos túrós

10 perces Kócos túrós. Nem kell gyúrni, csak rétegekben beszóród a tepsibe a hozzávalókat: Kócos túrós

Érdemes megtanulni a receptet!Ezt az egyszerűen elkészíthető süteményt sokan kócos túrósnak ismerik. Érdemes megtanulni...

Hirdetés
Hirdetés