Háromféle vaníliakrém – minden süteményt fantasztikussá tehetsz velük!

Hirdetés
Háromféle vaníliakrém – minden süteményt fantasztikussá tehetsz velük!
Hirdetés

A sütemények a krémtől lesznek igazán finomak! Tortákba is kenhetően, valami csodás finomságok!

Vaníliakrém 1 – Elkészítése:

1 egész tojást, 3 tojássárgáját, 70 g cukrot és 20 g keményítőlisztet jól elkeverünk. /Feleresztjük 250 ml tejjel, amelybe negyed rúd vaníliát tettünk\./

Hirdetés
Gőz fölé tett habüstben addig főzzük, amíg jól megsűrűsödik. Ekkor kivesszük belőle a vaníliát és hálni tesszük. Ha kihált, elkeverjük 250 ml keményre vert tejszínhabbal és 3 lap feloldott zselatinnal.
Hirdetés

Vaníliakrém 2 – Elkészítése:

2 dl nyers tejet, 150 g cukrot, 6 tojássárgáját, 10 g keményítőlisztet és negyed rúd vaníliát jól összekeverünk. Habüstben gőz fölött habverővel sűrűre verjük, kihűlés után a vaníliát kivesszük belőle, majd apránként belekeverünk 200 g habosra kikavart vajat.

Vaníliakrém 3 – Elkészítése:

5 tojássárgáját simára kavarunk 150 g cukorral. Belekeverünk 1 evőkanál keményítőlisztet és ízlés szerinti vaníliás cukrot.

Hirdetés
2 dl nyers tejjel feleresztjük és gőz fölött habverővel addig verjük, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Kihűlés közben belekeverjük az 5 tojásfehérje kemény habját.

Forrás: ketkes.com

2015. december 12. (szombat), 15:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 20:56
Hirdetés

Ropogós sajtos tallér recept, tojás nélkül

Ropogós sajtos tallér recept, tojás nélkül

Nagyon egyszerű sajtos tallér recept, egy adagból kb. 100 db lesz. Mi egy kicsit több sajtot szoktunk bele tenni, mert...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 16:19

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!A tökéletes krumplipüré titka: főzd...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 12. (hétfő), 17:16

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

bidista.com

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával  A borsóleves a család egyik nagy kedvence, de másként...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 14:12

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

HOZZÁVALÓK:36×23-as tepsibenfél kg szélesmetélt tészta250 g darált mák6 db tojás10 dkg vaj2 dl tejföl20 dkg cukor (...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 06:10

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nagyon szeretem a szőlőt, persze télen is veszem amit a nagyáruházakban lehet vásárolni. Most viszont úgy döntöttem,...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 08. (csütörtök), 14:42

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapjánEz a kedvenc töltött paprika receptem. Olyan különleges íze...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 07. (szerda), 14:17

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

A bögrés palacsinta recept nagyon egyszerű, nem lehet elrontani. 3 dl-s bögrét használtunk a méréshez, de aki nagyobb...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 06. (kedd), 14:45

Egy kis pihe puha sült oldalas, így tanította a nagymamám

Egy kis pihe puha sült oldalas, így tanította a nagymamám

A sütőben sült 130 fokon 4 óra hosszát letakarva, plusz 200 fokon míg szép” pirosra” meg sült. Végeredmény ???Nagyon,...

Hirdetés
Hirdetés