Van valami huncutság ebben a tojásos krémben. Sokféle képpen készítik, de az igazit csakis kóser alapanyagból, és kizárólag libazsírral, és jobb helyeken sült libamájjal fogyasztják.
/Én nem kóser tojásból, de jóféle házi alapanyagokból készítettem, és mondhatom nem kell ehhez semmi plusz anyag, hogy ízletes legyen, mert így finom ahogy van\./
Hirdetés
Mediterrán kenyérkével ettem, mert csak ez volt a mélyhűtőben, de nagyon jól illett hozzá.A következő hozzávalókból készítettem el:
Hozzávalók 3 személy részére: 5 nagyobb tojás 1 db nagyobb vöröshagyma 1 ek dijoni mustár, lehet magos is. 2 szál újhagyma zöldjével együtt 1 tk só őrölt bors ízlés szerint 10 dkg libazsír Ízlés szerint metélőhagyma Elkészítése: A tojásokat sós vízben 6 percig főztem,és utána 5 percig hagytam ebben a vízben állni.Hideg vízben még 5 percig hagytam hűlni. A héját eltávolítottam,majd egy tálban villával jól összetörtem.
Hirdetés
Sóztam, borsozta, majd a vöröshagymát apró kockára vágtam, és az újhagymát felkarikázta. Hozzákevertem a tojáshoz, és a mustárral ízesítve a libízsírral még jó krémesre kevertem. Hűtőbe tettem,és 1 óra múlva,de akár frissibe is lehet már fogyasztani. Abba sem tudjuk hagyni,olyan finom. Én a kertből szedek, és vágok rá friss snidlinggel még megszórom a kenyerem kent tojáskrémet.