Döbbenetes: az 1968-as, nyolcadikos történelemkönyv leírja a 2014-es Magyarországot, mint…!

Hirdetés
Döbbenetes: az 1968-as, nyolcadikos történelemkönyv leírja a 2014-es Magyarországot, mint…!
Hirdetés
Az 1968-as kiadású, általános iskola 8. osztályos történelemkönyv feltárja, hogy a nagytőkések felvásárolták a pártokat, de ezzel nem elégedtek meg, hanem más államokat bankokkal, gyárakkal stb. gyarmatosítottak..
/Azok pártjait is felvásárolták, irányításuk alá vonták az országokat, a népet sok helyen nyomorba döntötték és adósrabszolgaságba vetették\./
Hirdetés
.
A burzsoá, tőkés vadkapitalista osztály a munkásokat és a munkáscsaládokat – mint Magyarországon – elszegényítette és tömegesen kilakoltatta. A gyarmattá silányított államokban pedig – mint a mai Magyarországon – nyolcadannyi munkabérért végeztette el ugyanazt a munkát, amiért odahaza vagy más tőkés országokban nyolcszor annyi bért fizetett!.

 

Lenin a kapitalizmus tulajdonképpen legzüllöttebb formáját imperializmusnak nevezte.
Hirdetés
Ezt is írja az 1968-as általános iskolás tankönyv. Az imperializmus definíciójában pedig ráismerhetünk Magyarország és a magyar kormány által a leginkább védett nagytőkés, burzsoá, vadkapitalista követelőzőkre, amilyen Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és az ezek által támogatott földesúri, kapitalista, bankár- és oligarchaosztály. Azokra, akik – Izrael mostani miniszterelnökével és annak legbizalmasabb emberével, Arthur J.
Hirdetés
Finkelsteinnel, aki Orbán Viktornak a legfőbb tanácsadója – a magyar néptől elvették annak alkotmányát, törvényeit, felszámolták annak jogait és megbélyegzett, csőcseléknek és munkakerülő, hitvány és antiszemita söpredéknek deklarálták.
.

fink

Eközben továbbra is gőzerővel folyt és folyik a polgári lakosság milliószám elszegényítése, koldusbotra juttatása, tömegek és munkáscsaládok kilakoltatása, a segélyezési rendszer teljes felszámolása, a milliárdokba kerülő, fölösleges és elállatiasító, a büntető munkatáborokhoz hasonló éhbéres munkapogromok kiszélesítése, az emberi jogok bárminemű védelme láttán a jogvédők és az újságírók betiltása, eladósítása, erőszakos, fegyveres erőkkel elhurcolása, fogdákba és a tőkés kizsákmányoló terrorista réteg lakájbíróságai általi bebörtönöztetése.
Hirdetés
.
Magyarország felvásárlóinak módszereit és erkölcseit, akik hazánkat gyarmatosították, az 1968-as, általános iskolásoknak írt történelemkönyv a legrohadtabb, legsötétebb imperialista gyarmatosító és kizsákmányoló, élősködő, a nép nyomorából dőzsölő tőkés kapitalista osztályként jellemzi és festi le..
Az 1968-as, általános iskolás tankönyv ábrájából is azt láthatjuk, hogy az 50 évvel későbbi, 2014-es Magyarországunk a kapitalista társadalmak legkizsákmányoltabb állama: azaz már csupán gyarmat..

gyar

Hirdetés

 

Az 1968-as tankönyvben – mint a mai Magyarországon – egy a nagytőkések által kilakoltatott munkáscsaládról készült fotó..
kil
Hirdetés

(hirarena).
Bal-Rad komm: És még mennyi sok foto készülhet majd az eddi-már most meglévők-mellé! Kilakoltatásokról!.

2014. július 26. (szombat), 19:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés