Ez a lé feltámasztja a halottakat is, és mindössze 2 perc elkészíteni! Minden nap iszom!

Hirdetés
Ez a lé feltámasztja a halottakat is, és mindössze 2 perc elkészíteni! Minden nap iszom!
Hirdetés

zt a levet rákos betegeknek fejlesztették ki. Nemcsak a daganatsejteket pusztítja, de visszépíti a vörös vérsejteket és energiát biztosít a betegségtől legyengült szervezetnek is.
/Nagyon gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni, de az igaz, hogy az íze nem igazán kellemes, viszont a pozitív egészségügyi hatások miatt nagyon fontos lenne mindenkinek fogyasztania, mert ellensúlyozza a nem megfelelő étkezési szokásokat és a környezetszennyezés negatív hatásait egyaránt\./

Hirdetés

A zöldséglé alapja a cékla és a sárgarépa, főleg a cékla íze kicsit kellemetlen, de elsősorban kemoterápiában részesülő betegeknek kötelező lenne fogyasztani, mert ellensúlyozza a nagyon kellemetlen mellékhatásokat.
Hirdetés

Ezért mondják, hogy ez a lé feltámasztja a halottakat is. Ez nem jelenti azt, hogy egészséges embereknek nem érdemes fogyasztania. Mindenkinek erősen ajánlott.

hacsak fáradékony vagy, vagy gyulladások vannak a szervezetedben, álmatlanságtól szenvedsz, mindenképpen készítsd el ezt az italt.

Hozzávalók:

Cékla (1 kg);
citrom (1 db);
répa (1/2 kg);
narancs (3 db);
alma (3 db);
méz (1 kg).

Elkészítése:

Minden hozzávalót alaposan sikálj meg, és tedd bele turmixgépbe-
Egy sötét piros levet fogsz kapni, ha alaposan összekeverted, amelyet tegyél jól zárható üvegekben a hűtőszekrénybe. Napi fél pohárral reggel éhgyomorra elég inni belőle a megfelelő hatás elérése érdekében.
Ha elkezded a kúrát, pár napon belül fantasztikusan megnő az energiád, rendbejön az emésztésed, sőt még fogyaszt is erős méregtelenítő hatásánál fogva.

Hirdetés
- szupertanacsokblog

2017. március 10. (péntek), 10:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés