Ezt adta a férjének naponta kétszer, és megállította vele az Alzheimer kór pusztítását az agyában

Hirdetés
Ezt adta a férjének naponta kétszer, és megállította vele az Alzheimer kór pusztítását az agyában
Hirdetés

Dr. Mary Newport elképesztő felfedezést tett, amikor orvos létére saját családjában kellett szembesülnie egy gyógyíthatatlannak nevezett betegséggel, amire a kollégái csak széttárták a kezüket.

/Az orvosnő szerint a kókuszolaj, ez a filléres szer, megállítja az Alzheimer kór pusztítását\./

Hirdetés

Az asszony saját bőrén érzékelhette, hogy milyen borzasztó, ha valakit megtámad az elbutulás, hiszen saját férje 5 éven át egyre romló demenciával élt, majd a kollégái diagnosztizálták, hogy Steve Alzheimer-kóros.

Hirdetés

“Sok olyan napunk volt, amikor teljesen üres volt az agya. Nem tudta, hogy hol rakta le a kanalát, és ha megszomjazott, még a hűtőből sem tudta kivenni a vizet. Ha valamit megbeszéltünk, elfelejtette, csak napokkal később rémlett fel neki, mi volt az.” – mesélte Mary. A doktornő tudta, hogy a férjének a rövid távú memóriája sérült meg, és úgy sejtette, hogy ennek köze lehet az étkezéséhez, és azokhoz az antidepresszánsokhoz, amiket korábban szedett. Az 50-es éveiben lévő férfi sovány volt, és szinte semmire nem emlékezett, amit korábban tudott, például a koputewrt sem tudta már bekapcsolni.

Hirdetés

Dr. Newport mindent elolvasott erről a kórról, és rájött, hogy a betegséggel összefüggésben vannak az úgynevezett közepes szénláncú trigliceridek, amelyek könnyen lebomlanak a májban, ketontestek építését segítve elő. Ez pedig segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt, de akár a szklerózis multiplexet, a Parkinson-kórt, cukorbetegséget, epilepsziát.

“A ketontestek jótékonyan hatnak például az oxigénhiánnyal született kisbabák agyára, a szívrohamot szenvedő betegek is hamarább felépülhetnek, de a daganatos betegeknek is jót tesz.

Hirdetés
 – magyarázta Dr. Newport.

Ha glükózból nincs elég a testben, a szervezet a ketontesteket kezdi “üzemanyagként” használni. Ez legalább 2 napos éhezést követően alakul ki, vagy olyan személynél, aki szénhidrát-diétán van. Az Alzheimeres betegeknél az agyban lévő egyes neuronok képtelenek felvenni a glükózt az inzulinrezisztencia miatt, így lassan elhalnak. Ha viszont hozzájuthatnak a ketontestekhez, életben maradnak, és tovább tudnak működni.

Hirdetés

Ezért kezdett Dr. Newport naponta két alkalommal, 3 evőkanál kókuszolajat adni a férjének, hogy garantálni tudja a ketontestek jelenlétét az agyban. Két hónapos kezelést követően Steve jobban kezdte érezni magát, boldogabb lett, még vicceket is mondott, többet kommunikált a környezetével.

Egy év múlva Steve teljesen újjászületett, felismerte a rokonokat, ismerősöket, barátokat, aktívabbá vált.

Hirdetés
A felesége szerint örvendetes, hogy a kókuszolajnak hála lelassult férje betegsége, úgyhogy minden cseppje megérte.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: szupertanacsokblog.hu

2019. június 19. (szerda), 18:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13
Hirdetés

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Hirdetés
Hirdetés