Örökre felejtsd el a túlsúlyt, a rákot, az infarktust, készítsd el magadnak ezt!

Hirdetés
Örökre felejtsd el a túlsúlyt, a rákot, az infarktust, készítsd el magadnak ezt!
Hirdetés

A savanyú káposzta úgynevezett fermentált étek, amihihetetlen pozitív hatással bír, amiről kevesen tudnak. Ilyenkor, hideg időben jóval hatékonyabb lehet, mint a bolti vitamin. 

Hozzávalók 5 l-es üveg

2 fehér káposzta
só
bors

Felhasználható ízesítők:
hagyma
alma
koriandermag
borókabogyó
kapor
babér

/A káposztát gyaluljuk le vagy vékony csíkokra vágjuk fel\./

Hirdetés
A torzsáját dobjuk ki! Az üveg aljára hintsünk sót, majd rétegesen töltsük meg: egy réteg káposzta, hagyma, birsalma, babérlevél, koriandermag, majd megint káposzta, só, bors….
Hirdetés
 Sózzuk alaposan. Minden réteget jól nyomkodjunk le. Ha a káposzta elfogyott, újra jól nyomkodjuk le az egészet, majd fedjük le egy olyan fedővel. Fontos, hogy teljesen lefedjük a káposztát. A fedőre tegyünk súlyt, és hagyjuk állni. Naponta egyszer-kétszer nyomkodjuk le, amikor eszünkbe jut (különben a felső réteg megpuhulhat, megbarnulhat). Körülbelül öt nap múlva fogyasztható, hűtőben sokáig eláll.
Hirdetés

 

Edzi az immunrendszert

– magas C-vitamin tartalma folytán segíti a kollagén képződést, a sejtek regenerálódását, és nagyon jól erősíti az immunrendszert.

Csökkenti a fájdalmakat

– magas antioxidáns tartalma miatt a savanyú káposzta igen erős gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Megszabadít a már kialakult gyulladásoktól, fájdalmaktól.

Segíti a szívet

– magas rosttartalma miatt lepucolja az artériák falát, élénkíti a vérkeringést, és csökkenti a koleszterinszintet, vérnyomást.
Hirdetés

 

Feltölt

Tele van vassal, így serkenti a vérképzést, serkenti az emésztést, megakadályozza a vérszegénység, a migrén, és a kimerültség kialakulását.

Csontépítő

– ezt a pozitív tulajdonságát kiemelkedő K-vitamin tartalmának köszönhetjük. Serkenti a fehérje termelődést, és megakadályozza a csontritkulást.

Élénkíti az emésztést

– magas rosttartalma folytán az egyik legjobb természetes bélregeneráló.

Hirdetés
Élénkíti a bélműködést, nyarsen fogyasztva leviszi a puffadást, megakadályozza a szorulást, és a plusz súlyt is elintézi. A savanyú káposzta gyorsan szabadít meg a vastagbélben lerakódott toxinoktól, éppen ezért fontos szerepe van a vastagbélrák megelőzésében is.

Kutatások bizonyították, hogy magas antioxidáns tartalma miatt legyőzi a rákos betegségek kialakulásában szerepet játszó káros szabadgyököket.

Hirdetés
- szupertanacsokblog.hu

2017. március 16. (csütörtök)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés