1 perce érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak

Hirdetés
1 perce érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak
Hirdetés

1 perce érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj: miért marad el a novemberi emelés a remélttől? .

3,6-4 százalékot vártak a nyugdíjas szervezetek, 3,1 százalék lett a vége.

/A nyugdíjas szervezetek 3,6\-4 százalék közötti emelést vártak, de csak 3,1 százalék lett a végeredmény\./

Hirdetés

A kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője: novemberben 3,1 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelés érkezik az ellátmányra jogosultaknak.

Hirdetés
Ez mintegy 2,5 millió embert érint – ők a január-október időszakra járó emelést a novemberi, már megemelt nyugdíjösszeggel együtt kapják meg.

Az előzetes várakozások szerint azonban feljebb, inkább 3,6-4 százalék közé várták az emelést.

„Magam egy fél százalékkal magasabb emelésre számítottam, 3,6-ra, de a kormányzat úgy döntött, hogy az egész évre várható nyugdíjas-infláció mértéke 18,5 százalékos lesz, és ha ennyi ez az infláció, akkor valóban 3,1 százalékkal kell megemelni a nyugdíjakat pótlólagosan novemberben” – kommentálta az emelést az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru News szerkesztője.

Az eddigi inflációs adatok alapján lehetett arra számítani, hogy magasabb lesz az emelés. A nyugdíjas infláció minden hónapban az általános inflációnál nagyjából 1,3 százalékkal volt magasabb – ezzel az összeggel Farkas is 18,5 százalék helyett 19,1 százalékos prognózist várt.

„De ez most már csak játék a számokkal, így döntött a kormány, a nyugdíjtörvény a kormányzat hatáskörébe utalja az éves becslést” – tette hozzá a szakértő.

Hirdetés

Ennyit ér a plusz 3,1 százalék.

Az emelés értelmében novembertől

  • az átlagnyugdíj 210 700 forint lesz (a medián 191 770 forint),
  • havonta plusz 6530 forintot jelent egy átlagnyugdíjat kapó ellátmányra jogosult személynél,
  • ez visszamenőlegesen, egy összegben pedig 78 380 forintot jelent a novemberi plusz juttatásnak.

2023. október 05. (csütörtök), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Hirdetés