15megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön ! 2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 75 km/órás szél társul !

Hirdetés
15megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön ! 2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 75 km/órás szél társul !
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.30. vasárnap éjfélig

/Szombaton a késő délelőtti, déli óráktól az északi országrészben és a Tiszántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés \(50\-70 km\/h\), intenzív csapadék, esetleg aprószemű jég kísérhet\./

Hirdetés

Éjjel is főként az északi tájakon lehetnek zivatarok, majd hajnaltól, reggeltől északnyugat felől egy hidegfront hatására előbb a Dunántúlon lehet zivatarokra számítani, majd ezek napközben fokozatosan kelet felé helyeződnek. Este már inkább csak a keleti megyékben lehetnek zivatarok. A legfőbb veszélyforrás a felhőszakadás lesz, ugyanis nagy területen hullhat rövid idő alatt ~20-40 mm, néhol ennél több is előfordulhat. Ezen kívül a zivatarokat viharos széllökés (ált. 60-80 km/h, délkeleten, keleten akár >80 km/h) és jégeső (~1-3 cm) kísérheti.

2023.07.29. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgála

Pest vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Bács-Kiskun vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Békés vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Csongrád-Csanád vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Fejér vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Győr-Moson-Sopron vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Hajdú-Bihar vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Heves vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Komárom-Esztergom vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Nógrád vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeJelFokEseményLeírás ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Vas vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Veszprém vármegyeJelFokEseményLeírás ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
OMSZ: 2023-07-29 15:37 (13:37 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.30. vasárnap éjfélig

Szombaton a késő délelőtti, déli óráktól az északi országrészben és a Tiszántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés (50-70 km/h), intenzív csapadék, esetleg aprószemű jég kísérhet.

Éjjel is főként az északi tájakon lehetnek zivatarok, majd hajnaltól, reggeltől északnyugat felől egy hidegfront hatására előbb a Dunántúlon lehet zivatarokra számítani, majd ezek napközben fokozatosan kelet felé helyeződnek. Este már inkább csak a keleti megyékben lehetnek zivatarok. A legfőbb veszélyforrás a felhőszakadás lesz, ugyanis nagy területen hullhat rövid idő alatt ~20-40 mm, néhol ennél több is előfordulhat. Ezen kívül a zivatarokat viharos széllökés (ált. 60-80 km/h, délkeleten, keleten akár >80 km/h) és jégeső (~1-3 cm) kísérheti.

2023.07.29. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023. július 29. (szombat), 16:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 08:29
Hirdetés

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

Új fejezet: Baukó Éva és Sáfrány Emese nyilvános konfliktusa meglepő fordulatot vettAz elmúlt hetekben Baukó Éva és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő)

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: nem mond leSulyok Tamás köztársasági elnök hosszú interjúban beszélt arról, miért nem kíván...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 07:10

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Megszólalt Magyar Péter: hamarosan jön a következő nyugdíjemelés, megduplázzák a családi pótlékotMég az idén jöhetnek...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 06:34

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Százezreket érinthet még idén az új nyugdíjemelésA KSH friss jelentése szerint Magyarországon 2 millió 279 ezer ember...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 05:34

5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő!- VIDEÓ

5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő!- VIDEÓ

5,5 milliós bírságot kapott Pócs János5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő,...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 04:56

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Sörös Sándor – így emlékeznek rá kollégáiHosszan tartó betegség után, 74 éves korában elhunyt Sörös Sándor...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Hirdetés
Hirdetés