18 és 60 ÉV KÖZÖTTIEK FIGYELEM! Súlyos hírt közölt MÜLLER CECÍLIA! ERRE KELL KÉSZÜLNI 2021. MÁRCIUS 1. UTÁN >>>

Hirdetés
18 és 60 ÉV KÖZÖTTIEK FIGYELEM! Súlyos hírt közölt MÜLLER CECÍLIA! ERRE KELL KÉSZÜLNI 2021. MÁRCIUS 1. UTÁN >>>
Hirdetés

/Az országos tiszti főorvos a Központi Statisztikai Hivatal adatait ismertetve közölte\: míg a járvány kezdetén, illetve a védőoltások alkalmazása előtt csak a lakosság 15 százaléka szerette volna beoltatni magát, most már majdnem 50 százalék az arányuk\./

Hirdetés
Müller Cecília kiemelte: nőtt a magyar lakosság bizalma az oltások iránt.

Eddig 289 042 ember kapta már meg az első védőoltást valamelyik vakcinából, és 107 592-nek a második dózist is beadták már. Úgy fogalmazott: Magyarország igyekszik megtartani az unión belüli kedvező átoltottsági helyét, de ez alapvetően a beérkező vakcinák mennyiségétől függ.

Hirdetés
A magyar lakosság 3 százaléka oltottnak számít, az uniós átlag 2,7 százalék – mondta.

A szombaton érkezett oxfordi AstraZeneca vakcináról elmondta: kezelhetősége a Pfizer vakcinánál egyszerűbb, az oltóanyagoknál megszokott hőmérsékleten, 2 és 8 fok között tárolható. Az első és a második oltás között 4–12 hetes időintervallumot engedélyez a gyártó. Az oltási munkacsoport döntése szerint Magyarországon 4 hét telhet el a két oltás között, hogy minél előbb kialakuljon a teljes védettség.

Hozzátette: az AstraZeneca oltással a 18 és 60 év között krónikus betegeket fogják oltani, mert a klinikai 3-as vizsgálatban az idősebbek körében a vakcina használatáról egyelőre nincsen elegendő információ.

Hirdetés
Alapesetben az AstraZeneca védőoltással is „korban visszafelé haladva” kezdik meg az oltást, de nem kizárólag az életkor számít majd az oltási sorrendben, hiszen sok fiatal él súlyos, krónikus betegséggel – ismertette a szakember.

A háziorvosok most is meg fogják kapni a beoltandók listáját, és mindkét szempontot – életkor, betegségek – mérlegelve döntenek az oltandók sorrendjéről – mondta.

Hirdetés

Az orosz Szputnyik V vakcináról Müller Cecília elmondta, annak minden gyártási tételét bevizsgálták, és minden vizsgált paraméternek megfelelt az oltóanyag. Mint mondta, a Szputnyik V vakcina esetében a gyártó szerint „bizonyos krónikus betegségeknél kellő óvatossággal” kell eljárni.

Kiemelte, nincs százszázalékos védelem, a vakcinák hatásfoka jó, és az a fontos, hogy biztonságos vakcinákkal rendelkezzen Magyarország.

Minden esetben az oltóorvos dönt arról, hogy az adott személynek melyik a legmegfelelőbb vakcina.

Hirdetés

2021. február 11. (csütörtök), 11:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés