A fiút eldobta az édesanyja, de nagyszülei felnevelték – Felnőttként ezt a magyarázatot kapta

Hirdetés
A fiút eldobta az édesanyja, de nagyszülei felnevelték – Felnőttként ezt a magyarázatot kapta
Hirdetés

A lány 18 éves volt, amikor férjhez ment, ám a hazásság nem tartott sokáig, csúnya válással záródott. A fiatalok egy nem tervezett baba miatt házasodtak össze, de a gyerek sem tudta megmenteni a kapcsolatot.

/A fiú elhagyta a lányt és a gyermeküket, emiatt pedig a lány is meggyűlölte az egész helyzetet és a gyereket is\./

Hirdetés
A nagyszüleire hagyta őt és élte tovább az életét.

A nagyszülők a lányukat illetően tanácstalanok voltak, ám a kisgyermeket nem hagyták magára, hanem a tőlük telhető legtöbbet megtették, hogy a csöppség semmiben ne szenvedjen hiányt és szép gyermekkora legyen.

Hirdetés
Bár a szülőket nem tudták pótolni, minden szeretetükkel elhalmozták a kicsit.

A kisfiúból nagyfiú lett, aki örökké hálás volt nagyszüleinek azért, amit érte tettek. Az anyjáról egy fotót hordozott magával és halvány emlékeibe kapaszkodott, amelyeket azokból az időkből őrzött, amikor az anyja még néhányszor ellátogatott hozzájuk.

Egyik nap elérkezett a fiú nagynénjének esküvője, ahol a biológiai anyja is jelen volt a harmadik férjével és az akkori házasságából született két leány gyermekével.

Hirdetés
A fiú örült, hogy láthatta őket, és hogy lehetősége nyílt beszélni anyjával.

Ki akarta deríteni, hogy miért döntött úgy, hogy elhagyja őt, mert a kérdés soha nem hagyta nyugodni. A nő erre csupán annyit felelt, hogy ő nem a gyermeke, csupán egy tinédzser kori ballépés, amitől a legjobb volt megszabadulni.

Az idő múlásával a fiú férfivé cseperedett, megházasodott és gyermekei születtek. Egy nap ismeretlen számról érkezett hívása. A biológiai anyja volt, aki arra kérte, hogy fogadja be egyik lánytestvérét, aki az egyetem alatt nem akart kollégiumban lakni.

Hirdetés

A fiú határozottan közölte anyjával, hogy téves számot hívott és lerakta a telefont. Bár ezt a döntését sokan helytelenítették, a fiú nem érez lelkiismeret furdalást miatta, hiszen az egyetlen nő, akit anyjaként tud tisztelni, a nagymamája.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2020. december 18. (péntek), 15:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Hirdetés
Hirdetés